Magyar projekt is bekerült az amerikai innovációs verseny döntőjébe

MTI Sajtóadatbank, 2013. április 5. 10:15

Juhász Márton GyroSet nevű, a mozgásképtelenek kommunikációjának és közlekedésének segítésére kifejlesztett, fejmozgás érzékelésével működő rendszere is bekerült a szilícium-völgyi Singularity University Global Impact amerikai innovációs verseny döntőjébe, amelyet a budapesti Design Terminálban rendeznek április 12-én.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Google által alapított amerikai egyetem innovációs versenyére a kelet-európai térség 11 országából idén több mint 60 pályázat érkezett. A szervezők olyan innovatív projekteket kerestek, amelyek bármilyen exponenciálisan fejlődő technológia felhasználásával képesek lehetnek egymillió ember életén javítani három év leforgása alatt. A beérkezett projektek az egészségügy, az oktatás, a környezetvédelem és a biztonság legfontosabb kihívásaira ajánlottak megoldásokat.
 

A döntőbe bolgár, horvát, cseh, lengyel, szlovén, ukrán és magyar pályázat került be. Juhász Márton rendszere mellett a projektek között szerepel a Haitin már kipróbált katasztrófa-menedzsment rendszer, a tuberkulózis forradalmian új, gyógynövényeket használó kezelése, egy űrhulladék-kezelő rendszer, valamint egy olyan projekt is, amely a háztartásokban lévő fel nem használt ételek és alapanyagok közösségi hálózatba kötésével kínál megoldást a rászorulók ételellátásának megkönnyítésére vagy a cukorbeteg gyermekek számára kifejlesztett játék és mobilalkalmazás, amelynek segítségével a gyerekek játékosan tanulhatják meg és építhetik be életükbe betegségük kezelésének alapjait.
 

A döntősök április 12-én a Singularity University képviselői és a régió multinacionális vállalatainak vezetőiből álló nemzetközi zsűri előtt mutatják be ötleteiket. A verseny két győztese részt vehet az amerikai egyetem nyári programján a NASA kaliforniai kutatóbázisán. Az ösztöndíj értéke fejenként 25 ezer dollár.
 

Az egyetem kurzusára a világ minden részéből érkeznek vállalatvezetők, kormánytagok, kutatók és tudósok, hogy megismerkedjenek a legújabb technológiai trendekkel az űrtechnológiától a 3D nyomtatókon át az alternatív közlekedési eszközökig.
 

Tavaly Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte meg a versenyt. A győztes ötlet a közösségi portálok mintájára alapozva hozott létre egy olyan kiberteret, amelyben a globális közösség együtt gondolkodva, játékos kereteken belül fejleszthet tovább ötleteket.

Kulcsszavak: verseny innováció

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05