Bemutatkozott a HTC First és Facebook Home [Videó]

Farkas Norman, 2013. április 5. 13:23

Csütörtök este hivatalosan is bemutatkozott a népszerű közösségi oldal saját androidos launchere, a Facebook Home, illetve az első köré épülő okostelefon a HTC First. Lássuk, mit tartogatnak számunkra az újdonságok!

A múlt héten járta be a világot a hír, hogy a Facebook új androidos otthona bemutatására készül. Az utóbbi napokban nyilvánosságra került infókból nagyjából ki is rajzoldódott, hogy egy új, az Android rendszerre felhúzott felhasználói felület és egy köré épülő okostelefon leleplezésére kerül sor a vállalat csütörtök esti eseményén.

 

Eljött a várva várt rendezvény, melyen maga Mark Zuckerberg mutatta be a Facebook Home névre keresztelt launchert, az első hozzá kapcsolódó, HTC First nevű mobilról pedig a tajvani gyártó feje, Peter Chou libbentette fel a fátylat. A cirka 40 perces prezentációt itt tekintheted meg.

 

Facebook Home

Ahogy fent már említettem, a Facebook Home lényegében egy szimpla launcher alkalmazás, olyan, mint például a LauncherPro, a Go Launcher EX vagy az ADW.Launcher. Telepítésével megváltozik a rendszer kezelőfelülete, vezérlése és megjelenése. A legjobb az egészben, hogy a szoftvert úgy telepíthetjük majd fel a kompatibilis készülékekre a Google Play áruházból, mint egy szimpla alkalmazást, tehát használata nem igényel speciális, akár garanciavesztéssel járó beavatkozást, mindenki kipróbálhatja, akinek erre alkalmas (illetve támogatott) telefonja van.

 

Első körben, április 12-től csak néhány csúcsmodell (HTC One X, One X+, Samsung Galaxy S 4, S III, Note II) számára lesz elérhető a Facebook Home, s persze az oldalán bemutatott HTC First sem marad ki a buliból, amelyre egyfajta referenciamodellként gondolhatunk. Az idő előrehaladtával fokozatosan növekedni fog a támogatott készülékek köre, így egyre több felhasználó kóstolhat bele a közösségi háló extra mobilos örömeibe. Az alkalmazás állítólag havonta frissül majd, az új verziók pedig készüléktámogatás bővítése mellett dizájn- és funkcióbeli változásokkal is kecsegtetnek. Idővel táblagépekre is elérhető lesz a Facebook „otthona”.

A Facebook Home használatával a rendszer bármely pontjáról (akár az alkalmazásokból is) egy mozdulattal indíthatunk állapotfrissítést vagy kezdeményezhetünk képfeltöltést. Ez a csevegéssel sincs másképp, hála a launcher elemét képező, megújult üzenetkezelőnek, melynek hatáskörébe az SMS-ek és a Facebook üzenetek egyaránt beletartoznak. A chat funkciókat az ún. Chat Heads apró, partnereink képeit mutató ikonjaival érjük el.

 

A Facebook Home telepítésével elbúcsúzhatunk a megszokott kijelzőzártól, ennek helyét ugyanis az ún. CoverFeed veszi át. Ez a név egy, a közösségi oldal megszállottjai számára igen hasznos komponenst takar: átalakítja a lezárt képernyőt, így annak feloldása nélkül követhetjük, lájkolhatjuk, sőt kommentálhatjuk barátaink aktivitását. A Notifications egy hatalmas, gesztusokkal (tehát kényelmesen) vezérelhető hírfallá varázsolja a kezdőképernyőt. Persze ezen a teljes képernyős hírfolyamon is gyerekjáték a tetszésünk, illetve a véleményünk kinyilvánítása (például dupla tapintás az adott bejegyzésre egyenlő egy lájkkal).

 

A Facebook Home kellemes megoldást kínál alkalmazásaink elérésére az App Launcher képében. Baloldalról a kedvenc, azaz gyakran használt programjainkat húzhatjuk elő, míg jobbról az összes feltelepített app előcsalogatható.

 

HTC First

A rendezvényen kiderült, hogy a Sony, a HTC és a Samsung is készíteni fog Facebook Home köré épülő okostelefont (ez nagyjából annyit tesz, hogy gyárilag a Facebook saját launchere teljesít majd szolgálatot ezeken a mobilokon), ám a várakozásoknak megfelelően a tajvani gyártó teszi le az asztalra az első fecskét, melyet First néven ismerhetett meg a nagyvilág.

A Peter Chou által bemutatott készülék tudás szempontjából nem egy nagy durranás, a középkategóriát képviseli. Nyilván nem is egy prémium készülék megalkotása volt a cél, hanem egy olyan eszközé, mely nem túl gyenge, de mégis vonzó, és jó áron el lehet adni a Facebook megszállottjainak. Ez igazából sikerült is, hiszen a 4,3 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontású HD érintőképernyővel, kétmagos, 1,4GHz-es Qualcomm (8930AA) processzorral, 1GB RAM-mal, Adreno 305 GPU-val, 5 megapixeles fő- és 1,6 megapixeles előlapi kamerával, valamint Android 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszerrel felvértezett mobil már 99 dollárért (kb. 23 ezer forint) megvásárolható lesz az amerikai AT&T szolgáltatónál. Később Európába is megérkezik a fekete, piros, fehér és kék színekben piacra kerülő újdonság. Igaz csak annyi derült ki, hogy az EE és az Orange szolgáltató forgalmazza majd, így várható árát és premierjének időpontját is homály fedi még.

 

A HTC First részletes specifikációját a gyártó oldalán találod (angol nyelven).

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05