Az élet már elképzelhetetlen tabletek nélkül

Czipperer Dia, 2013. április 12. 11:22

A KutatóCentrum Tablet Reportjának eredményei szerint, bár sokan még nem rendelkeznek táblagéppel a 18-54 év közötti korosztályból, 13%-uk legalább részben egyetért azzal az állítással, hogy „az élet már elképzelhetetlen tabletek nélkül”.

Ebben az évben már több felmérés is igazolta, hogy egyre többen vesznek táblagépet, és használják munkaeszközként is. Bár a felhasználók száma viszonylag még csekélynek mondható – a 18-54 év közötti korosztály 5%-a rendelkezik ilyen eszközzel -, a válaszadók 38%-a úgy gondolja, az emberek nagy részének lesz táblagépe néhány év múlva.

 

Már a tavalyi évben is jelentős növekedés volt tapasztalható a hazai piacon: az IDC jelentése szerint a harmadik negyedévben 58%-kal növekedtek a táblagépeladások hazánkban, vagyis minden harmadik eladott PC-re jutott egy táblagép. A felmérés adatai alapján a kutatást követő félévben a megkérdezettek 5%-a tervezte, hogy vesz táblagépet. Ha valóban megvásárolták ezeket, akkor jelenleg körülbelül 340 ezer táblagépet használnak hazánkban.

 

Ez a szám, nem a táblagép iránti igényt mutatja: sajnos sokan egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak egy ilyen eszközt. A kutatásban részt vevők 46%-a nyilatkozott így. Az is érdekes, hogy mindössze 5% rendelkezik tablettel, viszont 13% szerint elképzelhetetlen az élet nélküle. Vagyis vennének az emberek, ha lenne rá pénzük.

 

Korábbi felmérés már igazolta, hogy egyre többen az olcsó eszközöket keresik, és nem feltétlenül azért, mert megelégednek vele, hanem erre tudnak áldozni.

 

Nézzük, mi jellemzi ma Magyarországon a táblagéphasználókat (lásd infografika)!

 

  • A tablettel rendelkezők fele 35-44 éves
  • 10 userből 6 férfi
  • 37%-uk diplomás
  • 38% útközben is használja
  • Sokan (közel fele) e-könyveket is olvas rajta
  • Minden ötödik munkára is használja az eszközt

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05