Távirányítású kerekesszék és gyerek biciklifék a SUU sztárjai

forrás: Prím Online, 2013. április 22. 08:49

Az idén a Corvinus Egyetemen megrendezett legnagyobb hazai startup konferencián, a Startup Underground-on (SUU) az eddig több díjat begyűjtő biciklifék és távirányítású kerekesszék mellett egy speciális zajmérő megoldás, illetve egy internetes ideaeszköz volt a befektetők szerint a legjobb.

A feltörekvő cégek, ismertebb nevükön a startup vállalkozások mutatkoztak be a 2008 óta évente megrendezett legnagyobb hazai startup rendezvényén a Startup Underground konferencián. A kezdetben a startup világban szinte egyedülálló esemény, mostanra már számos versenytársra tett szert, de egyediségét, friss hangulatát mindezek ellenére megőrizte.

A tavaszi rendezvény dömping ellenére csaknem 600 résztvevőt jegyző konferencia startup versenye, workshopjai évről évre több látogatót vonzanak. Az eseményt követő afterpartyn további 120 vendég épített kapcsolatokat az ott megjelent befektetőkkel, startup tanácsadókkal. A rendezvényen tíz kockázati tőketársaság képviselői vettek részt, és szponzorai között többek között ott volt a Climate-KIC, az Equilor Befektetési Zrt, a Prezi.com, a Cisco és a Microsoft, vagy a sajtó részéről a HVG, a Figyelő, az Origo és az Insider Blog.

Az immár hagyományosnak számító startup verseny döntőjében 10 kiválasztott startup vállalkozás mutathatta meg önmagát a közönségnek és a szakmai zsűrinek. A 67 nevező közül befektetői zsűri által kiválasztott legjobbak előadásai nem csak a web és informatika legújabb megoldásai közül kerültek ki. A döntősök számos szakmai területet lefedtek projektjeikkel, mint az ipari innováció, a környezetvédelem, a közösségi megoldások, vagy az informatikai biztonság.

A győzelmet végül a Neorobot (Juhász Márton) egészségügyi és robottechnológiai projektje szerezte meg, a Resono hangszennyezettség mérő megoldása előtt. A harmadik helyezett Brickflow az online világból érkezett és a Startup Chile programba is bekerült korábban. A közönségdíjas MiniBrake pedig a gyermekek biztonságát féltő technológiai fejlesztők terméke. Érdekesség, hogy a közösnégdíjat a szervezők a közönség hangos tapsolása és bekiabálása során a 2. Helyezett, Resono hangmérő eszközével mérték le és döntötték el.

Döntősök voltak még az Ökuka (szelektív hulladákgyűjtő modell), a Mobitix (mobil fizetési megoldás), a Meshlin (biokompozit az autógyártás részére), a Marketing Bank (kisvállalati marketing szolgáltatás), a Slamby (internetes szűrőprogram) és a Yacaba.com (webes HR-rendszer). Az ő nevükkel is érdemes megismerkedni, hiszen megoldásaik mindegyike saját területén sikervárományos.

A versenyen kívül a SUU nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közönséget is megszólította, a külföldi vendégek előadásai sokakat vonzottak. Andre Haddad, az Ebay egyik egykori vezetője által tartott előadásból megtudhattuk, a mi is teszi sikeressé, hogyan élhet meg, maradhat meg egy globális célokra törő, de kezdő vállalkozás. Illetve Árvai Péter a Prezi ügyvezető is a nemzetközi határok feszegetésére buzdította a startuppereket.

A rendezvény egyik workshopján az „entrepreneurship” gondolkodás egyetemi oktatásával foglalkozó szakemberek szerint is vannak még tartalékok a hazai képzésekben, illetve, hogy az egyetemeknek hatalmas a felelőssége a jövő startupjait megalapító fiatalok nevelésében, az utánpótlás biztosításában.

A Startup Underground látogatói idén is azért látogattak el a rendezvényre, hogy megismerkedjenek a hazai startup élet legjobbjaival, találkozzanak a hasonló terveket forgató startupperekkel, illetve az ötleteikhez, projektjeikhez szükséges befektetőket, társakat, partnereket megtalálják. Ezeket az előadásokon kívüli network lehetőségek is támogatták. 

Miskolczy Csaba az esemény főszervezője szerint a SUU-n bemutatott startup térkép nem csak egy, az Insiderblog által elkészített tanulmány, hanem a hazai startup világ, élő lenyomata, amely minden szereplőjével találkozhattak az idei Startup Underground látogatói.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09