Informatikai szakmákat népszerűsít a nők körében a Cisco

MTI Sajtóadatbank, 2013. április 25. 08:25

A nemzetközi "Lányok az informatikában" (Girls in ICT Day) kezdeményezés keretében rendezett nyílt nappal igyekszik kedvet csinálni informatikai szakmákhoz egyetemi hallgató és pályakezdő nőknek a Cisco.

A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU, az ENSZ információs és kommunikációs technológiákra szakosodott szervezete) által három évvel ezelőtt kezdeményezett és azóta minden év áprilisának negyedik csütörtökén megrendezett nap alkalmából a Cisco világszerte összesen 80 irodájában - közöttük Budapesten is - összesen mintegy 2500 fiatal nőt látnak vendégül.
 

Az információ és kommunikációtechnológiai (IKT) szektor az utóbbi évtizedekben világszerte jelentős növekedést ért el, az alkalmazottak nemek szerinti megoszlása azonban nem alakult kiegyenlítetten.
 

A nők jelenléte az informatikai iparágban, főként a vezető beosztásokban, jelentősen elmarad a férfiakétól, így az IKT szektort még mindig a férfiak uralják. Az OECD országaiban az informatikai szakembereknek kevesebb mint 20 százaléka nő, a Fortune 500 listán szereplő vállalatok női vezetőinek aránya pedig mindössze 3 százalék.
 

Az amerikai IDC számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat tanulmánya szerint 2015-re a munkahelyek mintegy 90 százaléka igényel majd valamilyen szintű informatikai és technológiai tudást. Emellett számos, ma még nem is létező szakma születésével lehet számolni. Ezért is kiemelten fontos feladat felkelteni a modern technológiák iránti érdeklődést a jövő munkavállalói körében.
 

Az EU becslése szerint a 27 tagállamban konzervatív növekedési előrejelzés mellett is előreláthatólag 700 ezer, világszerte pedig közel 2 millió új munkahely létesül a számítástechnika területén.
 

Továbbra sem növekszik azonban a technológiai területen tanulmányokat kezdő nők száma, pedig az informatikai területen kínált állások többsége átlagon felüli fizetést, rugalmas munkaidőt és szakmai sikerélményeket kínálna számukra. Egy magyarországi álláskereső portál szerint az informatikai ágazatban a bruttó átlagkereset csaknem 30 százalékkal haladja meg a nemzetgazdasági átlagot.
 

Az informatikai szakma az átlagnál lényegesen nagyobb lehetőséget biztosít az otthoni munkára, távmunkára, részmunkára, az atipikus foglalkoztatásra és a gyors munkaerő-piaci reintegrációra, így gyermekvállaláskor sem szakad meg a kapcsolat a foglalkoztatóval - érvel a pálya választása mellett a cég.
 

A "Lányok az informatikában" nyílt napon, április 25-én a Cisco irodáiban a diákok és pályakezdők az IKT szerepéről, a szektor által kínált különféle karrierlehetőségekről kapnak széleskörű tájékoztatást - írja a Cisco MTI-hez eljuttatott közleménye.

Kulcsszavak: Cisco nők

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05