Jogszerű-e a szerződések apró betűmérete?

forrás: Business Online, 2013. május 8. 10:42

Talán volt már Ön is olyan helyzetben, amikor értetlenül rákérdezett, hogy a másik fél által hivatkozott feltétel hol szerepelt a szerződésben. A válasz: az apró betűs részben. De mégis mennyire lehet apró betűs az „apró betűs” rész?- teszi fel a kérdést a Dr. Kocsis ildikó Ügyvédi Iroda.

 

Szinte minden, főként valamilyen szolgáltatóval kötött szerződésben találunk olyan részt, melyet majdhogy nem csak nagyítóval lehet elolvasni. Így általában az emberek nagy része a szerződés ezen szakaszait el sem olvassa, sőt a legtöbb esetben nem is emlékszik rá. Pedig ezek a részek fontos feltételeket tartalmazhatnak a szerződésben rögzített tevékenységgel, termékekkel kapcsolatban.

 

Miért fontos, hogy olvasható legyen a szerződés? 

Az írásban megkötött szerződések a legalkalmasabbak arra, hogy jogaink védve legyenek.

Éppen ezért egy szerződésben minkét fél jogait és kötelezettségeit rögzíteni kell. Az is fontos, hogy mindkét fél megismerje a szerződés tartalmát, hiszen mi történik akkor, ha a másik fél nem tartja magát a megállapodásunkhoz.

Persze sokszor előfordul, hogy egy szolgáltatás igénybevételénél a szolgáltató már kész szerződését kell elfogadnunk - gondoljunk csak egy közmű szolgáltatóra, vagy akár egy banki szerződésre. Ezekben az esetekben is tisztában kell lennünk a szerződésben foglaltakkal.

De mi történik akkor, ha a szerződés olyan apró betűvel íródik, melyet nem tudunk elolvasni?

 

A betűméretet ezen túl jogszabályban határoznák meg?

Nemrégiben egy panaszlevélben kérték az adatvédelmi biztos segítségét ezzel kapcsolatban. Ugyanis a panaszos olyan tájékoztatót kapott, amely nagyon apró betűvel íródott, így nagyon nehezen tudta elolvasni. Az adatvédelmi biztos ezért vetette fel, hogy a közszolgáltatók által használt dokumentumok minimális betűméretét jogszabályban kellene rögzíteni- mondta el Dr. Kocsis Ildikó, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.,

 

Mit ír elő most a jogszabály a szolgáltató számára?

A szolgáltatók által használt dokumentumokra a jogszabály előírja, hogy közérthetőnek kell lenniük, nem tartalmazhatnak ellentmondást és a dokumentumnak a fogyasztó részéről áttekinthetőnek kell lennie.

Gyakran előfordul, hogy egy dokumentum a fenti előírásokat tartalmazza ugyan, viszont olyan apró betűvel íródott, hogy az csak nehezen vagy egyáltalán nem olvasható. Éppen ezért született meg a fenti javaslat.

Jelenleg nincs olyan jogszabályi előírás, mely a minimális betűméretet határozná meg. Lehetséges, hogy a jövőben jogszabályban is rögzítik majd a minimális betűméretet, de addig is minden esetben igyekezzünk megismerni az általunk aláírandó dokumentumok tartalmát. Ha pedig mégsem megy, kérjünk segítséget attól a féltől, akivel szerződni kívánunk.

Kulcsszavak: jog jogszerű szerződés

Dokumentumkezelés és irodatech ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új, digitális transzformációt segítő megoldások az SAP-tól

Új megoldásokról és együttműködésekről adott hírt az SAP, amelyek közös pontja, hogy segítse a vállalatok, szervezetek digitális átalakulását.

2016. június 17. 15:25

Ricoh nyomdagép nyomtatja a Financial Times-t és az International New York Times-t Finnországban

A TS-Group részeként működő Hansaprint, a skandináv régió egyik vezető nyomdája nyomtatja a világ két legtekintélyesebb újságját, miután megrendelte a világ első Ricoh Pro VC60000 folyamatos adagolású inkjet berendezését 2014-ben.

2016. június 17. 10:09

Új kihívások előtt a magyar dokumentumkezelési piac

Növekszik a magyar dokumentumkezelési piac, amely tavaly 61 millió amerikai dolláros (több mint 17 milliárd forint) forgalmat eredményezett. Bár a 2012-es válság előtti volumeneket még nem érték el a gyártók, de az elmúlt három évben folyamatosan bővült az eladott berendezések száma. A Xerox Magyarország stabilan őrzi pozícióit, és meghatározó szereplője a hazai piacnak, amelyet továbbra is az A/4-es gépek uralnak.

2016. március 21. 13:42

Kisszériás gyártás 3D nyomtatással költséghatékonyan

Viszonylag kevesen gondolnak még arra, hogy prototípusgyártás helyett a végtermékek elkészítésére használhatnák az additív gyártástechnológiákat. Pedig jelenleg a 3D nyomtatás az egyik legrugalmasabb és legköltséghatékonyabb megoldást nyújthatja termékötleteink kisszériás gyártására.

2016. február 27. 05:16

IDC: A Ricoh a menedzselt munkafolyamat-megoldások piacvezetője Nyugat-Európában

A Ricoh Europe bejelentette, hogy az IDC a Menedzselt munkafolyamat-megoldások piacvezetőjeként ismerte el a vállalatot. Az MPDS-re (menedzselt nyomtatási és dokumentum-szolgáltatások) épülő új „IDC MarketScape: Western Europe 2015 Managed Workflow Services Hardcopy Vendor Assessment” alapján a Ricoh piacvezető pozíciójához az alábbi kulcstényezők járultak hozzá:

2016. február 22. 15:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09