Gyengén indul a Facebook Home

Czipperer Dia, 2013. május 13. 15:50

Egy hónappal a Facebook Home debütálása után csupán egymillióan töltötték le az alkalmazást androidos telefonjukra.

A Google Play telepítési adatai szerint elérte az egymilliót azok száma, akik letöltötték a Facebook Home-ot. Ezt a Facebook mobilrészlegének igazgatója jelentette be sajtótájékoztatón, csütörtökön.

 

 

Önmagában az egymilliós letöltés jónak mondható, de nem túl magas szám ez ahhoz képest, hány felhasználó használja jelenleg a közösségi oldalt: csupán a userek ezrede érdeklődik a Home iránt. Tíz nap kellett ahhoz, hogy a letöltések száma elérje a félmilliót, majd kétszer annyi idő az egymillióhoz.

 

Ez a kezdés annak is köszönhető, hogy csupán Androidon érhető el az alkalmazás, és csak bizonyos készülékeken. Ráadásul az ötös értékelési skálán jelenleg két ponton áll a Play áruházban.

 

Most azonban a minimum rendszerkövetelmény már csak Android 4.0 – készüléktől függetlenül, de még továbbra is bonyolult letölteni és aktiválni az alkalmazást, így a jövőben a tervek között szerepel ennek érthetőbbé tétele, valamint a más applikációkkal való együttműködés javítása. Ha ez valóban sikerül, talán a számok is feljebb kúsznak majd. Minden azon múlik, ezek mikor lépnek életbe.

 

Forrás: Mashable.com

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09