Reklámadó – a szakmai szövetségek egyeztetést javasolnak

Czipperer Dia, 2013. május 27. 16:44

A szakmai szövetségek álláspontja szerint a „reklámadó” néven bejelentett és a médiaszektorra kivetni tervezett adó hatásai egyelőre beláthatatlanok mind a szektor, mind pedig a közönség számára, és az rendkívüli mértékben érinti az egyébként is nehéz helyzetben lévő kommunikációs iparágat.

A médiaszektor, mint a véleményformálás, a véleménynyilvánítás alapvető fontosságú iparága évek óta súlyos helyzetben van, amit az is jelez, hogy a szektor az elmúlt öt évben reklámbevételeinek több mint harmadát elveszítette.

 

 
 
A tervezetben szereplő adókötelezettség a fentiek ismeretében a médiaszektor munkahelyteremtő képességét, beruházási, kutatás-fejlesztési tevékenységét, társadalmi szerepét, végső soron pedig alapvető társadalmi feladatainak ellátását veszélyeztetné a hazai tartalomelőállítás
helyzetének nehezítése mellett. A tervezett adófizetési kötelezettség így nem csupán a médiaszektor működését érintené alapvetően, hanem káros hatásai a teljes kommunikációs iparágra és ezen felül a kapcsolódó iparágakra is kiterjednének.
 
 
A teljes kommunikációs iparágat tömörítő szakmai szövetségek emiatt egyeztetést javasolnak a Kormánynak abból a célból is, hogy a jogalkotó számára információt adhassanak a médiaszektor valós helyzetéről, valamint azon hatásokról, amelyek a tervezett adó bevezetése nyomán a magyar gazdaság teljesítőképességére is negatív következményekkel járhatnak és végső soron a gazdasági növekedés esélyeit rontják.
 
 
Szervezetek:
 
 
Magyar Reklámszövetség
Direkt és Interaktív Marketing Szövetség
Interactive Advertising Bureau (IAB) Hungary
Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete
Magyar Közterületi Reklámszövetség
Magyar Lapkiadók Egyesülete
Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége
Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
Piackutatók Magyarországi Szövetsége
Professzionális Piackutatók Társasága
Reklám Világszövetség Magyar Tagozat
Főszerkesztők Fóruma

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09