A napjuk felét médián lógva töltik a fiatalok

Czipperer Dia, 2013. június 4. 15:01

A szórakoztató média ma már olyannyira behálózza életünket, hogy egy nemzetközi felmérés szerint már a gyerekek is napjuk egynegyedét (8 óra) a médián függve töltik. A fiatal egyetemisták pedig még ennél is többet.

Már a nyolc óra napi médiafogyasztás is megdöbbentő, főleg ha azt nézzük, hogy gyermekekről van szó, de a szülők aránya is nagyjából hasonló. És a napi 12 óra? A fiatal egyetemisták bizony ennyi időt szánnak erre a tevékenységre.

 

Ha belegondolunk abba, hogy 12 óra nap fele, akkor ez az életünk fele is: vagyis a fél életünket a médiának szenteljük. A neves Emerging Adulthood szaklapban megjelent tanulmány fiatal egyetemisták médiafogyasztási szokásait vizsgálta, tizenegy különböző médiahasználatot különítve el, az internetezéstől a számítógépes játékok használatáig. A kutatók közel 500 egyetemista szokását elemezték, így állapították meg következtetéseiket.

 

Hogyan is oszlik meg a médiafogyasztás? Sok minden belefér a 12 órába, de a kutatás szerint a legtöbb idő az üzenetküldésre, közösségi médiára és internethasználatra jut. Persze ma már telefonról is könnyedén elérhető az internet, így nem szükséges otthon ülni ahhoz fél napon keresztül, hogy „médiát fogyasszunk”.

 

Mennyire káros?

 

A kutatás természetesen azt is górcső alá vette, vajon mennyire hat a diákok (tekintve, hogy a fókuszban az egyetemisták állnak) tanulmányi eredményére ez a már-már kóros médiafogyasztás. Azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy minden része negatívan hatna az eredményekre, hiszen az olvasás kimondottan ellenkező hatást, javulást hozott magával.

 

A mobiltelefon-használat, közösségi média és a televízió azonban egyértelműen rossz hatással van a tanulmányi eredményekre. Elég egy jó műsor késő este, és mélyreható éjszakai csevegés, és már reggel nem is olyan könnyű kikelni az ágyból. A diákok sok órát hagynak ki, elhanyagolják az egyetemi munkát, és jellemző tünet a kialvatlanság és az élénkítő szerek használata is.

 

A gyerekek egy teljes műszakot töltenek a médiával

 

A 8-18 év közötti korosztály körében is aggasztóak a számok: átlagosan 7,5 órát töltenek valamilyen média használatával. Persze itt nem választották külön a párhuzamosan végzett cselekvéseket, pl. internet+zenehallgatás, ha ezeket is összevetnénk, bizony még aggasztóbb adatokkal szembesülnénk (kb. 11 óra).

 

A kutatásba az 500 egyetemista mellé 2000 gyermeket is bevontak, amely ez esetben is kimutatta a média káros hatását: azok a gyermekek, akik jobban függnek a médián rosszabb osztályzatokat érnek el az iskolában, és boldogtalanabbak.

 

 

A fiatalabb korosztály még első körben nem a neten csüng a legtöbbet, hanem a TV előtt. Aztán jöhet a zenehallgatás és a számítógéphasználat. Sajnos azonban a pozitív médiafogyasztási tényezők, mint az olvasás, sokkal alacsonyabbak.

 

Nálunk mi a helyzet?

 

Bár ez a nemzetközi felmérés nem tükrözi a magyar fiatalok fogyasztási szokásait, nálunk is végeztek már hasonló kutatást. A Médiatanács által tavaly végzett Kid.comm kutatás azt mutatja, hogy a hazai fiatalok médiafogyasztás nem tér el lényegében külföldi társaikétól.

 

Főleg hétvégén jelentős a médiafogyasztás: ilyenkor legtöbbet tévéznek – ez közel három óra, két órát neteznek, egy órát szánnak a rádiónak, és még ott vannak a számítógépes mobiltelefonos játékok is.

 

Nálunk is a legnépszerűbbek a közösségi oldalak, második helyen pedig a keresők állnak. Bár nem azonos a médiahasználat teljesen a külföldi trendekkel, nálunk is megközelíti a szintet, különösen hétvégén.

 

A szülők sem maradnak el gyermekeiktől. Az Ofcom éves jelentése szerint a brit felnőttek 7,5 órát töltenek televízió vagy számítógép előtt. Nálunk valamennyivel jobb a helyzet: a Nielsen felmérése szerint 2013 első negyedévében a teljes népesség naponta átlagosan 5 óra 18 percet töltött csak a tévékészülékek előtt. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05