Webáruház nyitását tervezi az Yves Rocher

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 21. 07:57

Webáruház nyitásával növelné magyarországi forgalmát a francia Yves Rocher kozmetikai cég. Emellett okostelefonra is elkészítik a portál alkalmazását.

A cég kereskedelmi oldallá szeretné fejleszteni a nemrég elkészült magyar honlapját, amelyen várhatóan az év vége felé, de még karácsony előtt elindítanák a webes vásárlási lehetőséget - mondta el Venczel Judit, az Yves Rocher magyarországi leányvállalatának kereskedelmi igazgatója az MTI-nek a cég csütörtöki sajtótájékoztatóját követően.
 

Emellett okostelefonra is elkészítik a portál alkalmazását. Ez utóbbi fejlesztés kifejezetten a közép-európai régióra készült, és Lengyelország után Magyarországon fog másodikként működni.
 

A webáruháztól minimum tíz százalékos forgalomnövekedést vár a cég. Az Yves Rocher tavalyi magyarországi bruttó árbevétele 1,2 milliárd forint volt a 2011. évi egymilliárd forintot megközelítő forgalom után. Az idén az első öt hónapban pedig 30 százalékos bővülést ért el a cég az előző év azonos időszakához képest - mondta a kereskedelmi igazgató.
 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy további üzletnyitásokkal már nem terjeszkedne Magyarországon a vállalat. Budapesten gyakorlatilag az összes nagy bevásárlóközpontban jelen van a márka, és a magyar fővárosban több boltja van, mint más európai nagyvárosokban, például Rómában, Milánóban vagy Berlinben. Jelenleg egy új, vidéki boltnyitásról folynak tárgyalások, egy szegedi bevásárlóközpontban nyílhat Yves Rocher üzlet, várhatóan a jövő év elején.
 

A növényi alapanyagú kozmetikai és testápolási termékeket gyártó és forgalmazó Yves Rocher Magyarországon 1997-ben nyitotta meg első üzletét, jelenleg 18 üzlete van. Budapesten kívül Budaörsön, Pécsen, Győrben, Székesfehérváron és Debrecenben üzemeltet boltokat. 2012 nyarán nyitott üzletet a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, ez az első repülőtéri boltja a 80 országban jelenlévő társaságnak.
 

Az Yves Rocher 1958-ban alakult meg egy bretagne-i városkában. A családi vállalkozásként működő cég nevét alapítójáról kapta. Hazájában az egyik legnépszerűbb francia márkának számít, imázsát a bio és a természetes értékek határozzák meg, termékeiben kizárólag növényi összetevőket használnak fel.
 

A nyilvános cégadatok szerint az Ives Rocher Hungary Kft. nettó árbevétele 2012-ben 950 millió forint volt az előző évi 807 millió forint után. A tavalyi évet 4 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta, míg 2011-ben 91 millió forint volt a vesztesége a magyar számviteli szabályok szerint.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09