EFOTT mustra Zánkáról

Czipperer Dia, 2013. június 29. 13:30

Lassan vége az idei EFOTT-nak is. Zánka néhány napra megtelt egy rakás fiatallal, akik már az utolsókat bulizzák. Minden évben új helyszín, új kihívások. Lássuk, milyen az idei fesztivál.

Az egykori úttörőtábor ad otthont idén a vándorló fesztiválnak. És azt hiszem, bátran mondhatom, mi is igazi úttörőknek érezhetjük magunkat, hiszen hatalmas területet ölel fel újfent az EFOTT, akár kilométereket is gyalogolhatunk, mire egyik pontból a másikba érünk. Persze vannak, akik megtalálták a rövidebb, „kerítésen átmászós” verziókat is, de az igazság az, hogy akik boltba szeretnének eljutni vagy a kocsijukhoz, átélhetik az úttörő életérzést.

 

Sátorhelyek akadnak bőven szerencsére, eddig mindenki talált helyet valahol. Igaz, vannak, akik az út mellett parkoltak le vagy egy-egy WC közelébe, de ez inkább a lustaságnak tudható be.

 

Idén szerencsére a belépőjeggyel együtt jár a fesztiválkártya is, ami tavaly óta működik az EFOTT-on. Ám, akkor még sorba kellett állni érte, most viszont csak pénzt kell rátölteni, hiszen első belépéskor automatikusan kártyatulajdonosokká válunk.

 

 

És, ami a legjobb az egészben, mozgáskorlátozottak számára is nyitottak az EFOTT kapui: külön bejáraton keresztül közelíthetik meg a fesztivált, és akinek áramra van szüksége, azt is meg lehet oldani.

 

Egyik kedves barátom motoros tolókocsival érkezett az EFOTT-ra, és a dolgozói kempingben szállásolták el, ahol saját elosztót is kapott. Így nem csak a kocsiját, hanem akár a telefonját is könnyedén feltölthette. Ez utóbbi lehetőség egyébként bárki számára adott, ugyanis kijelölt töltőállomások vannak, ahol bármilyen mobileszközt feltölthetünk, ha nem hibás vagy rossz a csatlakozónk.

 

Zene, színház, sport, kikapcsolódás – számos olyan lehetőség, mellyel feldobhatjuk a fesztiválhangulatot. Bár a kivitelezés mindig a terep adottságain múlik. Idén kicsit úgy érezhetjük, mindenhova többet gyalogolunk, pedig lehet, hogy csak a hűvösebb időben nem olyan kellemes fel-alá mászkálni. Ki tudja, sajnos nem mértük kilométerórával a megtett utat.

 

 

Számos sportot űzhetünk a fesztiválon

 

De úgy tűnik, az égiek velünk vannak. Szerencsére, a tavalyival ellentétben, a vihar eddig elkerült minket, így csak a 19 fokos Balaton és a szél az, ami kicsit visszavetheti egyesek kedvét. De talán a programok kárpótolnak mindenért. A tömegben már nem érzi annyira az ember, hogy fázik, és az ugrálás, tánc is felpezsdíti a vérkeringést.

 

Aki pedig ettől sem érzi teljesnek a hangulatot, bátran ellátogathat az AXE-hoz, és akár űrutazó is válhat belőle, vagy nyerhet egy LG okostelefont, mindössze néhány kérdés megválaszolásával. Szóval a lehetőségek tárháza igen széles, csak válogatni kell.

 

 

Aki nem jutott el idén az EFOTT-ra, annak csak azt üzennénk innen Zánkáról: üljetek fel az első buszra/vonatra, vagy legközelebb tuti ne hagyjátok ki, mert tudjátok: „EFOTT – csak szabadon…”.

Kulcsszavak: EFOTT fesztivál

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09