ZDNet: Instant Books Tech Library szakkönyvtár

Zsadányi Pál, 2000. július 30. 11:30
A ZDNet összeállított egy virtuális, 24 órán át nyitva tartó szakkönyvkönyvtárat, ahova be-betérhetünk olvasgatni, ha valamiben elakadtunk.
Momentán még ingyen is kipróbálható, de gyanítom, hogy csak ideig-óráig. Az első fejezetet bármelyik műből ingyen adják. Természetesen ekkora vállalkozás azonban már csak „vállalkozás” formájában képzelhető el, hiszen valamiből fönn is kell tartani. A hajdanvolt magyar számítástechnikai szakgyűjtemény (SZÁMOK Könyvtár) is azért vált enyészetté, mert az állam abszolút megvonta tőle a támogatást. Egy vállalat pedig az elmúlt tíz év viharaiban aligha bírta ki önállóan egy országos körű szakkönyvtár terheit. Az, hogy a végén úgy elhordták, mint Lajka kutya a Fiastyúk csirkéit (így űrkutatási évfordulóink környékén megkockáztatott hasonlattal), a magyar rendszerváltó elit hatalmas szégyene.

Ha bármilyen más könyvtár tönkrement volna, azt jobban viseltem volna, mint éppen az informatikait. Persze, kár keseregni a kifutott tej miatt. Abból kell kiindulni, ami most van. Szerintem össze kéne hozni ismét egy hazai informatikai szakkönyvtárat (az „összehozást” akár szó szerint is érthetjük, más könyvtárakból, vállalatoknál elfekvőkből, magánszemélyek felajánlásából, hogy ne csak a mát tudja mutatni). Mert a papírkönyvnek még mindig megvannak a maga jogai, amit csak kiegészíteni tudnak olyan elektronikus változatok, mint a MEK, vagy most a ZDNet IBTL. Persze az elektronikus is kell. Magyarul is. Talán az informatikai kormánybiztos egyik legnemesebb feladata lehetne! Méghozzá olyan könyvtár kellene, ami nem vegetáló költségvetéssel küszködik. Az informatikán „megtakarított” összegek már eddig is mérhetetlenül sokba kerültek nekünk.

Az új ZDNet-szolgáltatás vagy száz könyvet ad közre elektronikus formában. A tagdíj az első hónapra most mindössze 1 USD. Amúgy havi 10 USD vagy 100 USD egy évre. A ZDNet-tagoknak nincs külön tagdíj (mert a ZDNet-tagság is épp ennyibe kerül, viszont ez nem azonos a CompuServe Computing Pro, korábban szintén ZDNetként emlegetett kiegészítő tagsággal, ami most is csak 5 USD, de gyakorlati értéke egyre kisebb). Ha már tagok vagyunk, kialakíthatjuk saját virtuális könyvespolcunkat. Kereshetünk témakörök szerint, de szabadon is. Az utóbbi esetben ISBN is lehet a kereső szempont, már ha tudja valaki egy hivatkozásból. Az ETO nemzetközi osztályozási rendszer viszont, úgy tűnik, ma már csak valami szükséges rossz, és itt nem használható. Na, majd erre is gyógyírt adhat az XHTML korszak, ami a kereséseket még célzottabbá teszi, mesterséges osztályozórendszer nélkül is, vagy akár azzal kombináltan. Ami a hab a tortán, hogy az Instant Books eBookstore-ból papír formájában is megrendelhető egy-egy könyv, 15 százalékos kedvezménnyel. Nem csak régiségek találhatók a gyűjteményben, hanem vadonatúj kiadások is!

Kulcsszavak: könyvtár onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05