Ázsiában a tajvaniak ragaszkodnak leginkább az okostelefonjukhoz

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 14. 11:36

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben a tajvaniak használják leggyakrabban a mobiltelefonjukat, többnyire filmnézésre vagy a közösségi oldalak használatára.

A Google és az Ipsos MediaCT piackutató közös kutatásából az derült ki, hogy a tajvaniak 81 százaléka nem lép ki otthonából mobilja nélkül. Ezzel - arányaiban - kicsit többen vannak, mint a japánok, akiknek 80 százaléka viselkedik hasonlóan. Hongkongban a készülékeikhez ennyire ragaszkodók száma 77, Szingapúrban 73, Dél-Koreában 63, míg a szárazföldi Kínában 44 százalékot mutatott.

A 2012-es felmérés során a tajvaniaknak még a 43 százaléka válaszolta azt, hogy nem hagyná otthon telefonját, nagyjából annyian, mint a szárazföldi Kínában, és sokkal kevesebben, mint japánban (78 százalék).
 

A kutatást végzők nem tértek ki az okokra, hogy minek köszönhető a tajvani lakosság körében egy éven belül mért számottevő emelkedés. Megállapították viszont, hogy az okostelefon-ellátottság 2013 első negyedévében elérte az 51 százalékot. Tavaly az első három hónapban ez az arány 32 százalék volt, míg egy évvel korábban mindössze 26 százalék.
 

A telefontulajdonosok szokásait firtató kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy 93 százalékuk leginkább a közösségi oldalakat látogatja, míg 90 százalékuk videókat néz. A megkérdezettek 87 százaléka szolgáltatás vagy termékek után kutat, 70 százalékuk legalább egy vásárlást le is bonyolít az okostelefonján.

Az online kutatásba ezer 18 és 64 év közötti olyan tajvanit vontak be, akik telefonjukat rendszeresen használják internetes böngészésre.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09