A Brexitnek ára van: jövőre fokozatosan térnek vissza a roaming és a külföldi hívások díjai

forrás: Prím Online, 2021. december 27. 11:20

Bár egyelőre még nincs extra költsége az Európai Unióból az Egyesült Királyságba, illetve az onnan indított hívásoknak, SMS-eknek, valamint a kontinensen történő mobilhasználatnak, de ez már nem sokáig lesz így. Jövőre ugyanis sorra térnek majd vissza a brit szolgáltatók a 2017-ben elhagyott roaming- és nemzetközihívás-díjakhoz. A mobilcsomagok transzparens összehasonlításával foglalkozó BillKiller szakértői szerint éppen ezért a kint élő magyaroknak és hozzátartozóiknak érdemes lesz alaposan végiggondolniuk, honnan hová indítanak hívást; a növekvő költségek várhatóan továbbra is a digitális tér felé terelik majd a mobilkommunikációt.

Az Európai Unió még 2017-ben szüntette meg a roaming és a külföldi hívások díjait, azóta a távközlési cégeknek a belföldi tarifákért kell biztosítaniuk a szolgáltatást az unión belül külföldre utazó vagy telefonáló ügyfeleiknek. Azzal ugyanakkor, hogy 2020. január 31-én Nagy-Britannia hivatalosan is elhagyta az EU-t, számukra többek között az egységes belső piac és a vámunió is megszűnt. Ezzel pedig arra is megvan a lehetőségük, hogy visszahozzák a roamingdíjakat – amivel minden jel szerint élni is fognak a brit szolgáltatók. Egyelőre úgy néz ki, egyedül Írországban marad az eddigi rendszer, mindenhol máshol napidíjat vagy előzetesen megvásárolt, több napra szóló csomagot kell majd venniük az embereknek, függetlenül attól, hogy csak egyetlen hívást indítanak külföldre vagy külföldi tartózkodásuk alatt telefonálnak, illetve mobilneteznek.

 

 

Mit jelent a brit napidíj?

Az Angliából hazatelefonáló vagy videóhívást indító magyaroknak napi két fontot kell majd kifizetniük, ha akár egyetlen rövid hívást is indítanának a szüleik vagy hozzátartozóik felé; a többszöri hívásokat ennek megfelelően érdemes lesz egy-egy napra összeszervezni. Aki a munkájából vagy egyéb okokból adódóan rendszeresen szeretné igénybe venni ezt a szolgáltatást, annak jobban megéri a nyolc vagy tizenöt napos roamingcsomag megvásárlása, ezek esetében egyfontos napidíjjal kell számolniuk az ügyfeleknek. 

____________________ 

A brit szolgáltatók napidíjairól:

•  A három legnagyobb angol szolgáltató egyike, a Three 2022. május 23-tól teszi kötelezővé a napi 2 fontos (kb. 820 forintos) díjat azon valamely európai uniós országba utazó vagy telefonáló előfizetőik számára, akik 2021 októbere óta kötötték vagy újították meg a szerződésüket. 

•  Az EE szintén napi két fontot számol majd fel az Európai Unión belüli roamingért, de az úgynevezett Smart Benefittel rendelkező mobilcsomagokhoz jár egy Roam Abroad szolgáltatás, amellyel egyszeri 10 font (kb. 4100 forint) befizetése után egy teljes hónapig a napi felár felszámolása nélkül lehet internetezni. 

•  A Vodafone 2022. január 6-tól egyelőre csak az augusztustól belépő új ügyfeleknek számol fel plusz költségeket, a régebbi előfizetők egészen addig a megszokott rendszerben maradnak, amíg nem váltanak díjcsomagot. 

____________________ 

 

Akik innen indítanak hívást az Egyesült Királyságba és hazai előfizetésük van, azok ugyanúgy, többségében a hálózaton kívüli díjak függvényében mobilozhatnak, mint eddig – azaz nem kell plusz díjjal számolniuk. A három magyar szolgáltató – a Telekom, a Telenor és a Vodafone – ugyanis a Brexit ellenére is az EU díjzónába tartozó országként kezeli az Egyesült Királyságot. Leegyszerűsítve tehát ez azt jelenti, hogy 2022-től, újabb szabályozások bevezetéséig, érdemes lesz a magyar szolgáltatók ügyfeleinek indítani a hívásokat Angliába, és nem fordítva, hiszen idehaza nem kell plusz napidíjjal számolni; ez pedig akár egy mobilcsomag-váltást is szükségessé tehet.

 

„Januártól még fontosabb lehet egy-egy családon belül, hogy a magyarországi előfizetéssel rendelkező ügyfeleknek az igényeiknek a leginkább megfelelő mobildíjcsomagjuk legyen. Ezzel ugyanis jelentősen mérsékelhetik a család kiadásait, amennyiben a külföldre történő hívásindítások egyoldalúvá válnának” – hívta fel a figyelmet Halmai Attila, a BillKiller társalapítója. „A tudatosság tízezer forintban mérhetően kifizetődő: a www.billkiller.hu oldalon ingyenesen elérhető applikációnk eddig átlagosan nagyjából 52 ezer forint éves megtakarítást kalkulált a felhasználóinknak egy új, az igényeiknek sokkal inkább megfelelő tarifacsomagot ajánlva” – tette hozzá a szakértő.

Mobilszolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05