A digitális próbafülkék valósággá válnak

forrás: Prím Online, 2018. február 19. 12:47

A Vodafone és a Mango divatmárka ma bejelentett együttműködése nyomán hamarosan valósággá válnak a digitális próbafülkék, melyek első körben a kiemelt Mango üzletekben lesznek elérhetők világszerte.

A digitális próbafülkék alapját a Mango által tervezett és a Vodafone, illetve a Jogotech együttműködésében fejlesztett, IoT (Internet of Things, azaz dolgok internete) megoldást alkalmazó digitális tükör adja. A tükör lehetővé teszi, hogy a vásárló beolvassa a ruhacímkéket, majd egy digitális óra segítségével jelezhet az üzletben dolgozó értékesítőnek, ha különböző méretekre vagy színekre van szüksége. Emellett az eszköz további ruhákat is javasol az eredetileg választott ruhadarab kiegészítéseként. 

 

 

A Mango célja, hogy bevezesse ezt a megoldást a legnagyobb üzleteiben, Barcelonától New Yorkig és így az online és valós vásárlási élmény egyvelegét nyújtsa a vásárlóinak. Ez az első fázisa a Mango nagy digitális átalakítási projektjének, melynek célja, hogy a vásárlók új módon kapcsolódhassanak a márkához. 

 

„Ennek a projektnek köszönhetően nem csak, hogy minden eddiginél több lehetőség összpontosul majd a vásárlók kezében, de egyúttal segít is közelebb hozni a Mango márkát a divattudatos vásárlókhoz, azáltal, hogy több alternatívát és élményt kínál nekik, mint egy hagyományos próbafülke” – mondta el Stefano Gastaut, a Vodafone globális IoT igazgatója. 

 

A Mango ügyfélkapcsolati vezetője, Guillermo Corominas hozzátette: „Ez egy nagyon izgalmas projekt a Mango számára. A kiskereskedelem jövőjét az online és offline vásárlási élmények összekapcsolásában látjuk. Ezek az új típusú próbafülkék újabb lépést jelentenek az üzleteink digitális átalakításában, aminek köszönhetően egy merőben új élményt kínálhatunk vásárlóinknak.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05