A Telekom újra az első helyen a mobileszközök online értékesítésében

forrás: Prím Online, 2022. május 5. 15:28

2021-ben – immár negyedik éve – újra a Magyar Telekom webshopjából rendeltek összességében a legnagyobb értékben mobiltelefont és tabletet a magyar nyelvű webáruházak közül. A teljes online kiskereskedelmi piac 2,3 százalékát tudhatja magáénak a Telekom, amivel az ötödik legnagyobb hazai online szereplőnek számít – derül ki a GKID (korábbi nevén GKI Digital) piacelemzéséből. 

2022 márciusában, két évvel az első magyarországi járványügyi korlátozások megjelenése után az online kiskereskedelem – két sikeres és erős évet zárva – továbbra is lendületben van. 2020-ban még elsősorban a hirtelen jött korlátozások, az online áruházakba átterelt extra költések, valamint a vírustól való félelem erősítette a szektort, éves szinten 45%-os forgalombővülést eredményezve. Ezzel szemben 2021-ben, a járvány második évében az e-kereskedelmet már a megváltozott fogyasztói szokások segítették: sokkal természetesebbé, ezáltal pedig rendszeresebbé vált az online vásárlás.

 

Ugyanakkor a nehezedő körülmények hatására az emberek jobban meggondolják vásárlásaikat. A mobiltelefon cserét például a legtöbben akkor kezdeményezik, ha az épp használatban lévő készülék tönkremegy, ami akár több éves használatot is jelenthet. Az elmúlt egy évben jellemzően nőtt a telefonjukat ritkábban cserélők köre, ezzel csökkentve a várható eladási volumeneket, mely nemcsak az online csatornákat érinti. 

 

Érdekes változás, hogy ha mobiltelefon-cserére kerül sor, a legtöbben (85%) már új készüléket vásárolnak. Az elmúlt 3 évben ez az arány folyamatosan nőtt, jól látszik, hogy nyitottak az ügyfelek az új megoldásokra. 

 

 

A Telekom online webshopja negyedik éve piacvezető az online mobilkészülék- és tablet értékesítésben a hazai piacon, míg a szórakoztató elektronikai és a számítástechnikai online értékesítések terén már második éve a legjobb tíz magyar piaci szereplő között található. 

 

A vállalat 2021 során összességében 22,6%-kal növelte online kiskereskedelmi eladásainak értékét. Piaci részesedése a teljes online kiskereskedelmen belül 2,3%, amivel az ötödik legnagyobb hazai online szereplőnek számít a GKID legfrissebb piacelemzése alapján.

 

A Telekom webshopjában évente kb. 100 ezer mobiltelefon talál gazdára, összesen pedig közel 200 ezer terméket vásárolnak a Telekom online értékesítési platformján.

 

„Évek óta óriási hangsúlyt fektetünk a webshopunk fejlesztésére, a folyamatos ügyfél visszajelzéseknek megfelelően fejlesztjük tovább folyamatainkat és választékunkat, melynek eredményeképpen Magyarországon kiemelkedő látogatói számot értünk el.

 

Nagyon büszke vagyok arra, hogy már a negyedik éve mi vagyunk az elsők a hazai piacon a mobileszközök online értékesítésében. Természetesen a jövőben is az vezet minket, hogy a legjobb élményt nyújtsuk ügyfeleinknek az online kiszolgálásban és megoldásainkban is” – mondta el Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. 

 

________________

*Módszertan: Az e-kereskedők piaci részesedésének megállapításakor a GKID a magyar nyelven működő, forintban árazó, fizikai terméket (is) értékesítő online áruházak 5200-as sokaságát vette alapul. A részesedések a 2021-es naptári évre vonatkozó, online értékesítésből származó forgalom alapján kerültek meghatározásra. Az eredmények alapját negyedéves rendszerességű, kereskedői adatbekérések, valamint a GKID saját forgalmi modellezései és lakossági kutatásai adják.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05