A Vodafone és az ESL nemzetközi e-sport partnerséget kötött

forrás: Prím Online, 2018. május 2. 09:55

A Vodafone partneri megállapodást kötött az ESL-lel, a világ legnagyobb e-sport vállalatával, melynek keretében támogatni fogja az ESL kiemelt rendezvénysorozatait, az Intel Extreme Masters-t, az ESL One-t és az ESL Pro League-t.

Az e-sport az egyik leggyorsabban fejlődő nemzetközi sportág: a világ minden részén rendeznek arénákat megtöltő ESL tornákat, ahol a világ legjobb játékosai és csapatai versengenek egymással élőben, miközben szurkolók milliói követik őket online.

 

Az ESL-lel való együttműködés jól példázza, hogy a Vodafone nemzetközi hálózata hogyan képes összekötni a játékosokat és a szurkolókat akár 25 országból, amelyekben a Vodafone több mint 500 millió mobil-, – beleértve 104 millió nagysebességű, 4G kapcsolatot – illetve 19 millió vezetékes szélessávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel rendelkezik. Ezen felül jó alapot biztosít az új, 5G-s technológiák fejlesztéséhez, amelyek minden bizonnyal teljesen át fogják alakítani a számítógépes játékok világát. 

 

 

A Vodafone az ESL-lel közösen több olyan kezdeményezést is támogatni fog, amely előmozdítja a diverzitást, valamint a nők részvételét a hagyományosan férfiak által dominált e-sport világában. A Vodafone idén májusban, a Sidney-ben megrendezésre kerülő IEM női e-sport versenyeinek prémium partnere lesz, és a világ vezető női e-sportolóival együttműködve világít rá a sportágban rejlő karrierlehetőségekre. 

 

Serpil Timuray, a Vodafone Csoport operatív és stratégiai igazgatója elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy megkezdtük a közös munkát az ESL-lel, illetve az is, hogy az e-sport egyik legnagyobb nemzetközi hálózatát hozhatjuk létre egy olyan időszakban, amikor a sportág közönsége ilyen gyors ütemben bővül. Az új technológiák egyre kiemelkedőbb élményt nyújtanak, én pedig személy szerint alig várom, hogy csatlakozhassak azokhoz az ESL e-sport versenyeket néző ügyfeleinkhez, akik 25 országból követhetik kedvenceiket otthonról vagy akár a mobiljukról.”

 

„Nagyon örülünk, hogy új telekommunikációs partnerünkként a Vodafone-nal működhetünk együtt különféle rendezvények kapcsán” – mondta Ralf Reichert, az ESL vezérigazgatója. „A Vodafone-hoz hasonlóan mi is izgalommal várjuk, hogy még több embert kapcsolhassunk össze, és az e-sport területén még tovább fokozhassuk a diverzitást azáltal, hogy a profi játékosoknak, a szurkolóknak és az ESL munkatársainak is jobb technológiai feltételeket teremtünk. Emellett vállalati társadalmi felelősségvállalási projektekkel szeretnénk az e-sportot szélesebb körben népszerűsíteni. A Vodafone teljes erejével és tudásával elkötelezett az ESL támogatása mellett, aminek nagyon örülünk.”

 

 

A Vodafone az alábbi globális események kapcsán tölt be prémium partneri szerepet, melyek köre a jövőben további rendezvényekkel fog bővülni: 

  • IEM Sydney – 2018. május, Ausztrália
  • ESL One Birmingham – 2018. május, Egyesült Királyság
  • ESL One Köln – 2018. július, Németország

 

A Vodafone ESL-lel való együttműködése tartalmaz egy új, broadcast-szegmenst is, ‘The Vodafone View’ néven, továbbá tartalmi és reklámcélú közös aktivitásokat az eseményeken. 

 

Az ESL partnerség része a Vodafone azon törekvésének, hogy egyre intenzívebben legyen jelen az e-sport területén, a “Vodafone Giants” spanyolországi, vagy a legsikeresebb németországi profi e-sport csapat, a Mouse-sport támogatása mellett.

 

A globális tartalomközpontról, az e-sport-ról, illetve a Vodafone és az ESL közötti partnerségről további információk találhatók a playfaster.vodafone.com címen.

Kulcsszavak: e-sport ESL Vodafone

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05