Gartner: A Kingston a világ legnagyobb félvezetőlapka-vásárlói között

forrás: Prím Online, 2019. július 25. 16:22

A Gartner piackutató cég nemrég hozta nyilvánosságra top 10-es listáját a világ legnagyobb félvezetőlapka-vásárlóiról, melyen a Kingston Technology a nyolcadik helyen szerepel. A Gartner különböző felhasználási területekre bontva vizsgálja a félvezetőlapkák piacát: PC-k, adatközpontok, okostelefonok, IoT és egyéb alkalmazások. A Kingston jelenlegi helyét a Gartner által becsült 7,84 milliárd USD értékű költésének köszönheti, mellyel 1,6 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak a félvezetők piacán.

A Kingston most került be először az első tízbe azóta, hogy a Gartner 2007-ben megkezdte a piaci részesedés vizsgálatát a félvezető lapkákra költött összeg alapján. Az előrelépés részben annak köszönhető, hogy a Kingston számos okoseszközöket gyártó OEM és ODM kiemelt memóriaszállítója, és folyamatosan kedvező ár-érték arányt és szolgáltatásokat kínál ezekben a szegmensekben. Az összes termékcsaládot – a DRAM-ot, az SSD-t és a beágyazott megoldásokat is – figyelembe véve a Kingston 2018-ban több mint 14 ezer milliárd megabájtnyi memóriát gyártott. Ez az óriási volumen jól érzékelteti a vállalat erejét, pozícióját és fontosságát az iparágban.

 

A Gartner tanulmányából kiderül, hogy az utóbbi években megnövekedett chip felhasználás a gyarapodó okostelefon és asztali számítógép eladásoknak köszönhető. Az érintett területek vezető gyártói ennek köszönhetően tovább növelték piaci részesedésüket és vásárlóerejüket. A Gartner várakozásai szerint más, bővülő piacok, például a felhőszerverek és az IoT eszközök szegmense további keresletet generálnak a jövőben, elsősorban Kínában. Vásárlóereje, globális partnerkapcsolatai, valamint Kínában és Ázsia csendes-óceáni régiójában található gyártólétesítményei révén a Kingstonnál minden feltétel adott ahhoz, hogy kiaknázza ezeket a növekedési lehetőségeket.

 

„Bár a Kingston sikerének alapja továbbra is a szerver- és rendszermemória gyártása, az elmúlt tizenöt évben rendkívül jól alkalmazkodtunk termékeinkkel az iparági változásokhoz és a mindenkori piaci igényekhez. Ennek köszönhetően a Kingston a világ egyik legnagyobb SSD-szállítójává vált, és közel egy évtizede látjuk el beágyazott memóriamegoldásokkal a különböző iparági szegmenseket, köztük az orvosi műszerek, a diagnosztikai berendezések és a repülőgépeken használt fedélzeti szórakoztatórendszerek gyártóit. Memóriáink ezenfelül számos hétköznapi eszközben is megtalálhatók, például robotporszívókban, fitneszkarkötőkben, videós biztonsági kaputelefonokban és okosórákban” – mondta Robert Allen, a Kingston marketingért és műszaki szolgáltatásokért felelős európai igazgatója. 

 

A Gartner táblázata a tíz legnagyobb OEM lapkaköltéssel rendelkező vállalatról:

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09