Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 20. 11:35

Budapest után Debrecen lesz a második város, ahol elindítja okostelefon-alapú (az UBER megoldásaira sok tekintetben hasonlító) utazásmegosztó szolgáltatását a Taxify. Ennek érdekében megkezdték a sofőrök toborzását a városban és a környező településeken. 

A Taxify versenyképes, teljesítményarányos díjazást alkalmaz, szemben a többi piaci szereplő fix-díjas konstrukciójával: a sofőr által teljesített fuvarok számától függően, sávos rendszerben jutalékot számít fel utanként, amelynek mértéke akár 10 százalék is lehet. További előnye, hogy olyan taxisok is csatlakozhatnak, akiknek az autójában nincs bankkártya-leolvasó, hiszen az utasok az okostelefonjukon keresztül is fizethetnek. Így azok a gépkocsivezetők is több jövedelemre tehetnek szert, akik eddig nem tudtak kiszolgálni kártyával fizető utasokat. 

A Taxify azért is kínál vonzó feltételeket, mert a gyakorlat igazolta a „boldogabb sofőr, elégedettebb utas” filozófiájukat: ha a taxisok jól keresnek, kényelmes feltételek mellett dolgoznak, akkor az a szolgáltatás minőségén, az utaselégedettségen is érződik. Az Észtországból indult, és ma már a világ 25 országában 15 millió felhasználóval büszkélkedő startup 2016-ban lépett piacra Budapesten, és azóta robbanásszerűen növekedett. 20 autóval kezdtek, és ma már több mint 600 sofőrrel dolgoznak együtt. De ami megalapozta a sikert, az az, hogy az utasok kimagasló, átlagosan 4,89-os osztályzatot adtak a Taxify sofőröknek – vagyis az ügyfélelégedettség meggyőzően magas.
 
Mivel a cég országos engedéllyel rendelkezik, minden jogszabálynak megfelel, a debreceni indulás az első állomása az országos terjeszkedésnek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50