HONOR Színriport: A megkérdezettek 54%-a szín alapján választ okostelefont

forrás: Prím Online, 2019. június 28. 15:43

A Honor okostelefon márka elkészítette első színfelmérését azzal a céllal, hogy feltárja a felhasználók hangulata és az őket körülvevő színek közti összefüggéseket. A vállalat az okostelefonok és okoseszközök esetében nagy hangsúlyt fektet az izgalmas színhasználatra és az egyedi hátlapokra, ami a tervezéstől a megvalósításig jelen van.

A Honor elsődleges célcsoportját a fiatalok jelentik, így a Honor Színriport*  összeállításakor 18-24 év közöttieket kérdeztek a színekhez fűződő viszonyukról. A 2002 fő bevonásával készült kutatást az Egyesült Királyságban és Olaszországban végezték, ahol a márka erős jelenléttel bír. A megkérdezettek 82%-a mondta azt, hogy a különböző színek látványa, viselése, vagy az azokról készült fotók hatással lehetnek a hangulatukra.  Minden második válaszadó tartja úgy, hogy az általa viselt színek kifejezetten javítják a hangulatát, 53%-uk pedig úgy gondolja, hogy alkottak már véleményt róla a viselt színek alapján.

 

A színek által kiváltott hatás az online jelenlétünket is meghatározza. Becslések szerint évente 1,2 trillió fotó készül évente, melyek egy része a közösségi médiában jelenik meg. A felmérés alapján a megkérdezettek több, mint kétharmada szívesebben posztol képet és videót világos és élénk színekben, sárga, narancssárga és piros színárnyalatokban, melyeket a pozitív gondolatokkal, optimizmussal és boldogsággal lehet társítani.

 

Az általuk kiváltott kedvező hatás ellenére a színeket jellemzően nem átgondolt döntés alapján választjuk. Az állandó rohanás, illetve a minket körülvevő ingerek elvonják figyelmünket, amit a kutatás is alátámaszt. Négy válaszadóból mindössze egy figyel tudatosan a környezetében látható színekre.

 

 

Ugyanakkor agyunk folyamatosan reagál a színekre. A látvány, amely egy-egy szín hatására ér bennünket, azonnal befolyásolhatja a reakcióinkat az adott környezetre, kapcsolatra vagy egy választott termékre. Jules Standish színszakértő az alábbiakkal egészítette ki a felmérést: „A színek érzelmi, nem pedig racionális válaszokat és hatásokat váltanak ki az agyunkból. A látott színek és a fények 20%-a pozitívan befolyásolja a mirigyek működését, amely a hormonokra és a hangulatra is hatással bír. Az élénk színek jó kedvre deríthetnek és boldogsághormont, dopamint szabadíthatnak fel, így például segíthetnek a kihívások, a nehéz feladatok leküzdésében.” 

 

A Honor Színriport arra is rávilágít, hogy a színek nem csak a hangulatot befolyásolhatják, de hatással lehetnek a kreativitásra és az önbizalomra is. Az okostelefon és a viselhető okoseszközök sem jelentenek ez alól kivételt, ezt erősíti, hogy a megkérdezett fiatalok fele szín alapján választ telefont. 

 

A Honor elkötelezett abban, hogy különleges színekkel és textúrákkal egyedi okostelefonokat és kiegészítőket kínáljon a felhasználóknak. A Honor 20 széria többdimenziós, dinamikus- holografikus üveghátlappal új fejezetet nyit az okostelefon-dizájn történetében. A Honor 20 hátlapja egy kétlépcsős eljárással készül, melyet a Honor az iparág első tripla-3D háló technológiája tett lehetővé. Az alsó réteget egy speciális technikával állítják elő, több millió beágyazott miniatűr prizmával, amelyek a gyémántokra hasonlítanak. A legalsó réteg felett egy üvegréteg és az adott színbevonat kombinációja helyezkedik el. A rétegek együttesen, valamint a fény áttűnése az egyes rétegekben és a prizmákon keresztül optikai mélységet láttat. A Honor 20 éjfekete és zafírkék színekben tündököl. 

 

A csúcskészülék mellett a lite verzió, a Honor 20 Lite is igazodik színeivel a fiatalok igényeihez, a klasszikusnak mondható fantom fekete szín mellett extravagáns auróra kék és vad ciklámen színekben érhető el. A készülék hátlapja speciális dinamikus, prizmaszerű színátmenetet kapott csillogó hatással, ami mozgás közben a legizgalmasabb.

 

_________

* A kutatást az Atomik Research független kreatív piackutató ügynökség bonyolította le 2019. május 8. és 10. között, melynek során 2002 fő válaszát értékelték.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05