Mérföldkő a hazai e-sportban: elrajtolt a K&H MNEB 3. évada

forrás: Prím Online, 2021. április 29. 19:57

3000 egyéni és 371 csapatnevezéssel elrajtolt Magyarország egyik legrangosabb e-sport bajnokságának a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (K&H MNEB) 3. évada. Hazánk legjobb e-sport csapatai és játékosai 8 játékban, 12 millió forint összdíjazás mellett mérhetik össze tudásukat. A verseny 7 hónapon keresztül rendszeres versenyzési lehetőséget ad a kezdőknek és a haladóknak egyaránt.

Az e-sport térnyerése hazánkban is kézzelfogható: Magyarországon a videójátékosok száma meghaladja a 3,8 millió főt, amelyből az e-sport fogyasztói kör 540 ezer főre tehető. Ennek fényében az e-sport hazánk egyik – ha nem a legdinamikusabban növekvő sportközössége. Egyre több állam ismeri el hivatalos sportágként az e-sportot, stadionok épülnek az e-sport ligák számára, a közönség és a rajongók létszáma pedig évről évre emelkedik. Az elmúlt napokban pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette az első virtuális sportverseny létrehozását. Így az e-sport-játékosok ötféle sportágban mérhetik majd össze erejüket olimpiai licenc alapján. Hazánkban a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság is igazolja ezt a szédületes fejlődést, ami az elmúlt 3 évben végbement az e-sport ágazatban. 

 

„Az elmúlt évek fejlődésének részeként harmadik alkalommal indulhat el a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság és hogy mindebben a K&H is aktív szerepet vállalt. Meggyőződésünk, hogy az e-sport az elkövetkezendő években még ismertebbé és elismertebbé válhat – ezért is döntöttünk úgy 4 éve, hogy felkaroljuk a hazai e-sportot. Az MNEB-nek második éve vagyunk névadó szponzorai, tesszük mindezt azzal a szándékkal, hogy ezáltal még több az e-sportban kibontakozni vágyó hazai tehetséget támogathassunk” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója a szezonindulás kapcsán. 

 

 

Számos újítással várják idén is az e-sport játékosokat és rajongókat a K&H MNEB szervezői és az Esport1 közvetítő csapata. Az újítások között egyebek mellett 500 óra sportközvetítés, magasabb stream-minőség, csapat interjúk és játékos interjúk, valamint élő kameraképek, “nap meccse” válogatások szerepelnek – sőt, idén nem csupán a játékosok, de a háttérmunkát végző casterek is megszólalnak. Az újítások mind-mind azt a célt szolgálják, hogy az e-sport “emberi” oldala is megmutatkozzon, ne csak az eredményeken legyen a hangsúly. A szórakoztatás új irányával a nézőszám növelése valamint az e-sport rajongók intenzívebb megszólítása a cél.

 

„A 2021-es, harmadik évadban 8 játékban, 12  millió forint összdíjazásért mérhetik össze tudásukat a játékosok. A bajnoki cím, a kupa és az elismerés mellett a LoL és az R6S csapatok 3-3 millió forintot, a Valorant csapat 2 millió forintot vihetnek haza, míg a GTSport, iRacing és Roket League csapatok egyenként 500 ezer forint díjazásban részesülnek. A HPCL FIFA 1,5 millió forint és a HUNESZ FIFA Masters 1 millió forint díjazása pedig kiemelkedően magasnak számít hazai viszonylatban. Az eddig lezajlott selejtezőkre 3 ezer egyéni -és 371 csapatnevezés érkezett, ami vélhetően tovább növekszik, hiszen 5 további játékban még nem kezdődött el a nevezési időszak. A K&H MNEB III. évad versenykiírásai, illetve a nevezéshez szükséges információk az mneb.esport1.hu oldalon érhetőek el” – tájékoztatott Biró Balázs a HUNESZ elnöke.  

 

A sajtótájékoztatón a fentieken túl első kézből kaphattak információt a résztvevők a csapatok idei várakozásairól. Az eseményen beszédet mondott Morvai Lajos az MTK Budapest E-sport Szakosztályának technikai vezetője, valamint Novák Bence a Team Plague Sportegyesület elnöke. Morvai Lajos egyebek mellett elmondta, idei évük eddigi legkiemelkedőbb eredményei a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnoksághoz köthetők, hiszen 2021. első negyedévében FIFA Pro Clubs csapatuknak sikerült a történelmi triplázás, így a most kezdődő szezont bajnoki, kupagyőztes és szuperkupa-győztes címvédőként várhatják. Novák Bence pedig úgy fogalmazott, büszke játékosaira, hiszen az első MNEB szezonjukban csapatuk kapta a legtöbb pontot, valamint egymás után kétszer is League of Legends bajnokok lehettek.

Kulcsszavak: e-sport

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09