Mese a másságról

forrás: Prím Online, 2017. május 23. 10:55

A BOOKR Kids Mesetár applikáción keresztül már ingyenesen elérhető Lackfi János József Attila-díjas magyar költő, író új meséje, amely azt mutatja be, hogy miben más egy autizmussal élő kisgyerek, és ezt a másságot hogyan fogadjuk el. A Vidraszerelem és gyémánteső című mese, Panka és Gyurka története Gryllus Dorka, az Autistic Art Alapítvány jószolgálati nagykövetének hangján kelt életre.

A mese a Magyar Telekom, az Autistic Art Alapítvány, a BOOKR Kids, és a Fenntarthatósági Média Klub együttműködésében jött létre azért, hogy segítsége egymás megértését, és támogatást nyújtson a gyermekeknek és az autizmussal élőknek az egymással való érintkezésben és a kommunikációban. A mese megalkotásának másik célja, hogy bemutassa az autizmussal élők számára is fontos a közösség, az elfogadó környezet, hiszen éppen ugyanúgy figyelemre-, és szeretetreméltó egyéniségek, mint bárki más.

 

Lackfi János, a mese szerzője elmondta: "Közeledni egymáshoz, összenyitni belső világainkat: ennél szebb emberi feladat aligha létezik. Különösen fontos evvel próbálkoznunk olyan esetben, amikor kommunikációs gátakon kell átlendülnünk. Például az autizmussal élők esetében is, akikről úgy tudjuk, hogy belső világuk elképesztően gazdag, kreatív karaktert rejteget."

 

A történet főszereplőinek megrajzolásában a gyermekek segítségét kérték: mese illusztrációs pályázatot írtak ki 8-12 éves gyermekek száma 2017. március elsején, és a beérkezett pályaművek közül a zsűri Bándi Emese, Játszótéri kalandok című alkotását ítélte a legjobbnak. A nyertes egyrészt egy Telekom Huawei Mesetabletet kapott, másrészről az ő rajzából alkották meg a BOOKR Kids grafikusai Panka és Gyurka alakját. A történet harmadik szereplőjét, az autizmussal élő kisfiú grafikáját az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében alkotó autizmussal élő fiatal, Kalocsai Nóra rajzából hozták létre a grafikusok.

 

"Nagyon boldog voltam, amikor Anyukám elém jött az iskolába és elmondta a jó hírt! Először el sem akartam hinni, hogy pont én nyertem! Jó érzés volt felfedezni a mesében Panka és Gyurka mellett a vakondot, a méhecskét, a virágokat, amiket szintén én rajzoltam. És mindezt a saját tableten látni... mesés!” - mondta el Bándi Emese.

 

A BOOKR Kids Mesetár Applikáció idén áprilisban nemcsak ezzel az edukációs mesével bővült, hanem két, kifejezetten az autizmussal élők számára készült játékos applikációval is. Az egyik applikáció a memória és a motorikus képességek fejlesztését támogatja, míg a másik az érzelmek azonosítása terén nyújt segítséget az autizmussal élők számára. A Telekom az autizmus április 2-i világnapjához kapcsolódóan április hónapban minden megvásárolt Mesetablet után egy ugyanilyen eszközt adományozott az Autistic Art Alapítvány által támogatott 10 lakóotthon egyik autizmussal élő lakója számára. A Mesetablet egy olyan Huawei tablet (HuaweiMediapad T1), amely 6 hónapos ingyenes BOOKR Kids Applikáció hozzáférést tartalmaz. Ez az első okostelefonokon és tableteken futtatható, kifejezetten magyar gyerekeknek szóló könyvtár-alkalmazás, interaktív mesekönyvekkel. 


A mellékelt képen a rajzpályázat nyertese, Bándi Emese látható

 

A Vidraszerelem és gyémánteső, valamint a két, kifejezetten az autizmussal élők számára készült játék ingyenesen letölthető a BOOKR Kids Mesetárból:

Google Play: https://goo.gl/kaaCNd

App Store: https://goo.gl/nLz9fd

 

„Az autizmussal élő fiatalok 40 százaléka egyáltalán nem beszél, az ő zárt világukba nehéz betekintést nyerni. Az otthonban élő fiatalok nagy része nem magától értetődő mások szándékának megértése, vagy az érzelmek dekódolása. Az okos eszközökre telepített speciális applikációk segítségükre lehetnek a mindennapokban, illetve fontos szerepet játszhatnak az otthonokban elérhető fejlesztő foglalkozásokon“ – emelte ki Bella Viktória, az Autistic Art Alapítány ügyvezetője. 

 

A rajzpályázat, az edukációs mese, a játékos applikációk és a készülék-akció annak a stratégiai partnerségi megállapodásnak a része, amelyet a Telekom az Autistic Art Alapítvánnyal kötött 2016 márciusában. A vállalat számára fontos a fenntarthatóság, ezért kiemelt figyelmet fordít többek között a fogyatékossággal élőkre, a hozzájuk kapcsolódó felelősségvállalás elmélyítésére. A Telekom Autistic Art Alapítvánnyal megvalósuló együttműködése során arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet az autizmusra mint társadalmi problémára, és a saját eszközeivel is tegyen azért, hogy az autizmussal élők a lehetőségeikhez képest könnyebben tudjanak másokkal kommunikálni, ezzel is csökkentve a távolságot köztük és kortársaik között.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09