Miként fogjunk hozzá otthonunk okossá tételéhez?

forrás: Prím Online, 2022. június 14. 10:01

A lakás modernizálásával, egy okosotthon kialakításával nem csak maximális kényelmet és több szabadidőt biztosíthatunk magunknak, de jelentősen csökkentjük az energiafelhasználásunkat és ezáltal hosszú távon költségeinket is. Az Euronics szakértője összeszedte mit érdemes tudni, ha mi is hozzálátnánk a lakásunk felokosításához.

Korábban nagy innovációnak számított, hogy egy-egy eszköz képes volt egy adott funkciót ellátni emberi beavatkozás nélkül. Ilyen funkció például, ha egy termosztát az előre beprogramozott értékek szerint ki-bekapcsol, tartva a helyiségben a kívánt hőmérsékletet. A technológiai fejlődéssel ugyanakkor mára olyan rendszereket is beszerezhetünk, amelyek fejlett mesterséges intelligenciájuk segítségével képesek a tanulásra is – megfigyelve a szokásainkat, igényeinket, bizonyos automatizmusokat követve szolgálják a kényelmünket. Működésüket folyamatosan ellenőrizhetjük és befolyásolhatjuk bárhonnan a világból, nem szükséges a közvetlen emberi jelenlét hozzá, elég a megfelelő internetkapcsolat. 

 

Hogyan fogjunk hozzá?

Ha módunkban áll, érdemes előre, már az építkezés során kialakítani bizonyos rendszereket, kábelezést, amennyiben már ekkor megvan az elképzelésünk arról, hogy milyen területeken szeretnénk okos megoldásokat bevezetni a háztartásunkba. A tervezéssel sok időt és energiát spórolhatunk meg. Ha erre nincs lehetőségünk, vagy egy már kész lakásba szeretnénk integrálni az eszközöket, természetesen ezt utólag is megtehetjük. A vezetékes és vezeték nélküli rendszerek kombinálhatóak, ami lehetővé teszi a folyamatos fejlesztést, bővítést egy elkészült otthonban is. Vezetékes rendszer például a konnektor, villanykapcsoló, amelyek a ház villamoshálózatára kötve kapják az áramot. Ezek kombinálhatóak elemes mozgásérzékelővel, jelenlétérzékelővel, hogy a helységbe lépve automatikusan felkapcsoljanak a fények. 

 

A legfontosabb, hogy gondoljuk végig, milyen funkciókra van szükségünk első körben – hiszen ez idővel várhatóan bővülni fog – mérjük fel, hogy otthonunk esetében kivitelezhető-e az elképzelésünk, majd alapos tervezést követően kezdjünk csak bele a megvalósításába.

 

 

Milyen eszközökből épül fel egy okosotthon-rendszer? 

A WiFi ma már szinte minden otthon alapvető eleme, azonban jó, ha tudjuk, hogy az okosotthon eszközeinek üzemeltetésére nem elegendő maximálisan. A legstabilabb megoldást az ún. Zigbee-, illetve a Bluetooth-eszközök jelenhetik, amelyek lényege, hogy egy központi egység segítségével kapcsolódnak össze saját hálózatot alkotva, amely nem a WiFi hálózathoz csatlakozik.

 

Az egyes, személyre szabott problémákat meg lehet oldani WiFi-vel, de a hálózat tulajdonságai alapján korlátozott a vezérelhető eszközök száma: ha túl sok dolog kommunikál egy WiFin keresztül, leterhelheti az egyéb célra is használt hálózatot, valamint annak esetleges lekapcsolásakor a hozzá társított eszközök is leállnak.

 

Gondolkodhatunk rádiófrekvenciás (RF) vagy infravörös (IR) vezérlőkben is, amelyekkel az elektromos redőnyöket, klímát vagy a garázskaput működtethetjük. Ezek az eszközök egytől egyig irányíthatóak távolról is mobiltelefonnal. Így többé nincs szükség a különböző távirányítók keresgélésére, elegendő, ha a telefonunk kéznél van. Az ilyen típusú vezérlők is kapcsolatban állnak a többi okosotthon-eszközzel, tehát ha például az időjárásérzékelő egy adott hőfok fölé emelkedik, az infravezérlő bekapcsolja a klímaberendezést.

 

„Célszerű úgy összeválogatnunk az eszközöket, hogy az irányításukhoz csak pár applikációra legyen szükségünk. Ezt akár olyan alkalmazással is megtehetjük, amit egy Google Home vagy egy Amazon Alexa eszközzel továbbfejlesztve akár hanggal is vezérelhetünk. Ilyen esetben lényegtelen, hogy milyen márkájú és hány különböző fajta eszközt alkalmazunk. A Homey vagy a SmartThings programmal például megoldhatóvá válik az egységes kezelőfelület létrehozása, amely segítségünkre van abban, hogy a különböző márkák és maga a programozás egy közös kezelőfelületen történjen” – javasolja Stummer Attila, az Euronics szakértője.  

 

 

Kamerák és riasztórendszer a biztonságért

A kamerák olyan okostermékek, amiket a vásárlók elsőként fogadtak el, nem is feltétlenül okosotthon-eszközként tekintve ezekre. Szinte kivétel nélkül képesek memóriakártyára menteni a felvételeket, de több verziójuk felhőszolgáltatáshoz is tud kapcsolódni, vagy merevlemezre készíteni biztonsági mentést. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek akkumulátoros változatai is, amelyek akár fél évig is üzemben maradnak egyetlen töltéssel, ráadásul nem igényelnek vezetékes kiépítést sem.

 

Az elemmel működő, vezeték nélküli riasztórendszerek is az egyszerűbb okoseszközök közé sorolhatóak, előnyük, hogy bárhova telepíthetőek és szükség esetén értesítést küldenek felhasználójuk számára. Megbízhatóbbnak azok a fajták számítanak, amelyek egy vezetékes internetcsatlakozással ellátott központhoz csatlakoznak. Így a WiFi működésében beálló esetleges szünet sem okoz kiesést, hiszen ezen a központi egységen keresztül biztosított a folyamatos internetkapcsolat.

 

Okos áramforrások a gondtalan élethez

Az okoskonnektorok praktikus megoldást jelentenek például olyankor is, amikor a lakók nem tartózkodnak otthon, ugyanis automatikusan lekapcsolódnak. Ezzel elkerülhető a szorongás, hogy vajon bedugva maradt-e a vasaló, illetve nem fogyasztunk fölösleges áramot az égve hagyott lámpákkal, bekapcsolt elektronikai eszközökkel. Természetesen a mi döntésünk, hogy az összes konnektorra kiterjesztjük-e ezt a funkciót, vagy csak bizonyos darabokra. A rendszer a lakás ürességéből, az összes csatlakoztatott telefon eltávolodásából, vagy hangparancs alapján érzékeli a kikapcsolás szükségességét.

 

Az elektromos berendezési tárgyakhoz különböző parancsokat programozhatunk. Szabályozhatjuk, hogy mely eszközök várjanak minket hazatértünkkor – pl. egy beengedésvezérlő arcfelismeréssel nyit ajtót számunkra, a szokásaink alapján elindul a kedvenc zenénk, majd felkapcsolódnak a lámpák, amerre megyünk, hogy ne kelljen a sötétben tapogatóznunk. Mindez szintén történhet a mobiltelefonunk otthoni WiFi-hálózatra történő csatlakozásának érzékelésével, vagy akár a ház 500 méteres megközelítésekor is kapja a jelet a rendszer – ez például egy kerti világítás esetében praktikus. Ugyancsak kiadható hangutasítás is, amire a TV bekapcsol, a lámpák fénye pedig ezzel párhuzamosan elhalványul.

 

Az okoseszközök nagy előnye, hogy megfelelő beállítással csak akkor lépnek működésbe, amikor valóban szükség van rájuk és csak annyi időre maradnak üzememben, ameddig igényeljük, így az otthonunk energiatakarékossá válik, amivel pénzt takaríthatunk meg és óvjuk a környezetünket is.

Kulcsszavak: okosotthon Euronics

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05