Nyilvánosságra hozza moderálási irányelveit a Facebook

forrás: Prím Online, 2018. április 24. 19:10

A Facebook frissített közösségi alapelvei mostantól tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, melyek alapján a cég moderátorai eldöntik, milyen káros tartalmakat kell eltávolítani a közösségi oldalról.

A Facebook évekkel ezelőtt vezette be nyilvánosan elérhető, globálisan érvényes közösségi alapelveit, és a moderátorok erre hivatkozva magyarázták el a felhasználóknak, mely tartalmaknak van helyük a közösségi oldalon, és melyeknek nincs. 

 

A Facebook frissített közösségi alapelvei már tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, amelyek alapján a vállalat moderátorai eljárnak a jelentett esetek kivizsgálása során. A vállalat két okból döntött az irányelvek publikálása mellett: ezek ismeretében a felhasználók számára egyértelmű lesz, hogy egyes árnyalt kérdésekben a Facebook hol húzza meg a határt. Másrészt pedig a különböző területek szakértői is a korábbinál egyszerűbben juttathatnak majd el visszajelzéseket az irányelvekkel kapcsolatban a Facebooknak. 

 

A Facebooknál a tartalomszabályzó csoport felelős a közösségi alapelvek folyamatos fejlesztéséért. E csapat világszerte 11 irodában működik, tagjai pedig olyan szakértők, akik a terrorizmus és gyűlöletbeszéd felismerésére, gyermekvédelemre szakosodtak. Sokan közülük már a Facebookhoz való csatlakozásuk előtt is e területeken dolgoztak, és heti szinten működnek együtt külső szakmai szervezetekkel is. A visszajelzések és a társadalmi normák, valamint a nyelvi fejlődés alapján a Facebook közösségi alapelvei időről-időre meg fognak újulni. 

 

A Facebook mesterséges intelligenciát és a közösségtől érkező jelentéseket használ az erőszakos tartalmak beazonosítására. A felhasználóktól érkező jelentéseket a Community Operations csapat több mint 40 nyelven, köztük magyarul is értő tagjai nézik át a nap 24 órájában: az esetek többségében a jelentéseket 24 órán belül sikerül feldolgozni. Jelenleg a Facebook világszerte összesen 7500 moderátort alkalmaz, ebben a pozícióban mostanra 40 százalékkal többen dolgoznak a cégnek, mint tavaly ilyenkor.

 

Mostantól egy új fellebbezési folyamat is elérhetővé válik a Facebookon, amelynek segítségével a felhasználók jelezhetik a moderátorok felé, ha véleményük szerint a Facebook hibát követett el egy-egy adott tartalom eltávolításával.  Első lépésként mostantól a meztelenség, pornográfia, gyűlöletbeszéd vagy erőszakos tartalom miatt eltávolított bejegyezések kapcsán lehet fellebbezni a Facebooknál.

 

 

Így zalik a fellebbezés folyamata:

  • Ha egy felhasználó fotóját, videóját vagy bejegyzését eltávolították a közösségi alapelvek megsértése miatt, az erről szóló értesítés mellett meg fog jelenni egy „Request Review” (fellebbezés kérése) opció.
  • A fellebbezést a Facebook Community Operations részlegének emberi munkatársa vizsgálja meg (általában 24 órán belül).
  • Amennyiben a Facebook hibázott egy kérdéses tartalom (például bejegyzés, kép vagy videó) eltávolítása kapcsán, azt visszaállítja, és erről értesítést is küld a fellebbezést kérő felhasználónak.

 

Májusban a vállalat Facebook Forums: Community Standards néven rendezvénysorozatot is indít, amelynek keretében közösségi szakértők és civil szervezetek adhatnak visszajelzést a Facebook közösségi alapelveivel kapcsolatban. Az eseménynek Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Szingapúrban, az Egyesült Államokban és a világ egyéb pontjain is lesznek állomásai az idén. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05