Ők lettek a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság legjobbjai

forrás: Prím Online, 2019. április 30. 10:20

272 mérkőzés és 277 óra játék után kiderült, hogy kik lettek Magyarország első, hivatalos ligarendszerű e-sport versenysorozata, a K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság legjobbjai. A kétnapos döntő két helyszínen, Győrben és Budapesten zajlott, amit a nézők élő adásban is követhettek. Az e-sportolók számára a versenyzés szeretete, a saját határok feszegetése jelenti az igazi motivációt arra, hogy kiválóan teljesítsenek, erre pedig 5 játék, köztük a K&H League of Legends, valamint a K&H Hearthstone mérkőzései adtak lehetőséget. 

Magyarország első, hivatalos ligarendszerű e-sport versenysorozata, a K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság tavaly ősszelindult, az 1936 selejtezőn részt vevő versenyzőből végül 240-en kvalifikálták magukat a ligába. A többhónapos kieséses küzdelem után pedig az elmúlt hétvégén már a legjobbak mérettették meg magukat a kétnapos, két helyszínen zajló döntőn. Szombaton K&H League of Legends (LoL), a Counter Strike: Global Offensive (CS:GO) és a Rainbow Six: Siege (R6S) döntő mérkőzési zajlottak. Vasárnap pedig Budapesten rendezték meg a K&H Hearthstone (HS) és a Playerunknown’s Battlegrounds (PUBG) döntőjét, amit online streamen keresztül követhettek a rajongók. A hétvégi döntő, valamint a liga nyertesei a megtisztelő bajnoki címen kívül 15 millió forint összdíjazásban részesültek.

 

 

Az első MNEB nyertesei:

Counter Strike: Global Offensive (CS:GO) – Salamander

K&H Hearthstone (HS) – Hulkeinstein

K&H League of Legends (LoL) – Team Plague

Playerunknown’s Battlegrounds (PUBG) – Grim Ravens

Rainbow Six: Siege (R6S) - WiLD by Lagardére Sports

 

„Az e-sport növekedését és fejlődését világszerte láthatjuk, így itthon is, amit jól mutat a tavalyi évben indult és most lezárult, K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság népszerűsége és sikere is. Az esemény meghatározó mérföldkő a magyar e-sport életében, hiszen ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon a nemzetközi bajnokságokhoz hasonló kieséses, ligarendszerű küzdelemben vehettek részt a hazai e-sportolók. A K&H célja, hogy támogassa a fejlődni vágyó tehetségeket az e-sport területén, akik komoly munkával és elhivatottsággal készültek a legnagyobb megmérettetésre, a bajnokság döntőjére. Az e-bajnokok kiváló eredménye példaként szolgálhat azok számára is, akik még csak most bontogatják a szárnyaikat e-sportolóként. Hiszen, a fiatal versenyzők számára a fejlődés, a saját határok feszegetése és a versenyzés szeretete igazi motiváció: tízből 6-7 e-sportolót ez hajt előre” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

„Izgalmas mérkőzéseken vagyunk túl, rengeteg tapasztalattal a hátunk mögött zárjuk le az elmúlt hónapokat. A legkevésbé sem túlzás azt állítani, hogy a döntőn a jelenlegi legjobb hazai játékosok vettek részt, az esemény volumene miatt pedig igyekeztünk a legmagasabb színvonalú és teljesítményű felszereléseket biztosítani a játékosoknak. A hétvégi mérkőzések folyamán összesen 78 darab számítógépet vettünk igénybe, a gépek teherbírása pedig lehetővé tette, hogy az összjátékidő a két nap alatt 20 óra legyen, ami magába foglalja az öt játék időtartamát. A statisztikák pedig magukért beszélnek, hiszen minden egyes játék fináléja nézettségi rekordot döntött az MNEB-en” – árulta el Hodozsán Dániel, az e-sport1.hu tartalomigazgatója a döntő technikai részleteit.

 

"Sikerrel zárult a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonja. Elindultak azok a folyamatok a magyar e-sportban, amit a Magyar E-sport Szövetség tervezett. Másrészt elindult az intézményi keretek és struktúrák felépítése, melyek a sportok világához tudja közelíteni ezt a fiatal sportágat" - mondta el Biró Balázs elnök, Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ).

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05