Ötödik alkalommal vettek részt magyar fiatalok a Nobel-békedíj átadáson a Telenor Youth Forum tagjaiként

forrás: Prím Online, 2017. december 15. 15:30

Kevesen tudják, hogy a svéd feltaláló, Alfred Nobel nevéhez fűződő díjak közül az egyiket, a Nobel-békedíjat nem Svédországban, hanem Norvégiában adják át minden évben. 

Idén ötödször vettek részt magyar fiatalok is a december 10-i hivatalos díjátadáson, majd az azt követő fáklyás felvonuláson és az ünnepi koncerten, amelyet a norvég koronaherceg is megtisztelt jelenlétével. A Telenor Csoport a Nobel Békeközpont hagyományos partnereként már ötödik éve a díjátadás hétvégéjére hívja Oslóba a Telenor Youth Forum (TYF) pályázat nyerteseit, akik az ünnepélyes eseményeken is részt vehetnek.

 

A Telenor Csoport 12 leányvállalata minden évben 2-2 tehetséges fiatalt delegál a Telenor Youth Forum programra, ahol a résztvevők egy évig közösen dolgoznak olyan kihívásokon, amelyekben digitális megoldásokkal igyekeznek valós társadalmi változást elérni. A program decemberben, a Nobel-békedíj átadásakor indul, ekkor kapják meg feladataikat a fiatalok, majd virtuális csapatokban folytatják tovább a közös munkát, és eredményeiket 2018 végén a Nobel Békeközponttal közösen szervezett digitális kiállításon mutatják be. A 2017. december 8-án indult TYF program 4 kihívást hirdetett meg, a big data, biztonságos internet a fiataloknak, biztonságos munkahely, digitális személyazonosítás témaköreiben. Magyarországot két egyetemista, Baukó Gréta pszichológus hallgató és Mátyás Máté közgazdász képviselte.

 

Baukó Gréta beszámolója a TYF workshopról: „Inspiráló és tanulságos volt a TYF nyitott és sokszínű csapatában, mentorok támogatásával dolgozni Oslóban. Életre szóló élményekkel és értékes nemzetközi kapcsolatokkal tértem haza. Lelkesedéssel vágok bele az online munkába a csapatommal. Célunk az internet biztonságosabbá tétele a gyerekek számára.”

 

"A Nobel-békedíj az emberiség legjobb oldalát hivatott támogatni: amikor az önzést legyőzi a mások iránt érzett felelősség és jóakarat. Részt venni a díjátadón felemelő és inspiráló volt – a Telenor Youth Forum kiváló résztvevőivel együtt megélni pedig felejthetetlen élmény marad számomra. 1,1 milliárd ember él napjainkban mindenféle hivatalos személyazonossági igazolvány nélkül – láthatatlanul az állami oktatási, egészségügyi, és jogvédelmi intézmények számára. A Telenor Youth Forum keretében ezt a kihívást igyekezzük legyőzni a modern telekommunikációs technológia segítségével, és valós változást elérni egy fantasztikus nemzetközi csapattal, akikre nagyon büszke vagyok!"- mondta Mátyás Máté, a TYF másik magyar nyertese a programról.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09