130,2 milliárd forintos átmenő forgalom a Vatera 13 éve alatt

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 26. 10:33

Idén októberben ünnepli 13. születésnapját a nagy népszerűségnek örvendő Vatera. A 25,5 millió aukció, a több mint 130 milliárd forintos átmenő forgalom, és a közel 30 millió eladott termék jellemezte a Vatera elmúlt 13 évét, ahol a napi átlagos látogatásszám ma már meghaladja az 520 ezret.

Az indulása első évében, 2000-ben 701 regisztrált felhasználója volt a Vaterának, jelenleg pedig már 2,6 millió a felhasználók száma, vagyis közel másfélszer annyi, mint Budapest lakossága. Az egyik leglátogatottabb magyar nyelvű oldalnak számító Vaterát a Medián1 felmérése szerint a hazai internetezők 40 százaléka kereste fel az idén, és ennek megfelelően a forgalom is hatalmas a virtuális piactéren.

 

Míg a felhasználók 2000-ben 75 terméket adtak el a Vaterán, addig az idei év végéig már várhatóan több mint 6,8 milliót. Az aukciók száma 2000 óta elérte a 25,5 milliót, a Vaterán keresztül eladott összes terméké pedig a 29,5 milliót.


Nem csak az értékesített árucikkek darabszáma nőtt hatalmasat, hanem a forgalom is, hiszen az első év párszázezer forintja után az idén már 24,2 milliárd forint lesz a várható átmenő forgalom. Az elmúlt 13 évben pedig 130,2 milliárd forint értékben cseréltek gazdát különféle termékek a Vatera segítségével.

 

Az utóbbi években a Vaterán már fix áras ajánlatok is megjelentek, amelyek annyira népszerűek lettek, hogy a felhasználók már a vásárlások 70 százalékában ilyen termékeket vesznek a portálon keresztül. Jelentős változás ment végbe az elmúlt 13 évben abban is, hogy mire vágynak a vaterázók.

 

Míg 2000-ben a táska, az ágy és az óra voltak a leggyakoribb keresőszavak, addig az idén a laptop, kerékpár, tablet hármas uralta a szolgáltatás keresőjét. És hogy kik futtatják ezeket a kereséseket? Nos, a tipikus vaterázó 30-39 év közötti, városban élő férfi, és bár az indulás óta alaposan megváltozott a nemek aránya, a hölgyek még mindig csak 46 százalékban képviseltetik magukat a piactér felhasználói között.

Kulcsszavak: Vatera aukció onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09