Magyarországot is egyre több és egyre súlyosabb kibertámadások érik
Az elmúlt időszakban megnövekedett a magyar kiberkörnyezetet, köztük a kormányzati rendszereket is célzó különböző forrásokból indított kibertámadások száma és súlyossága - mondta Kádár Andrea Beatrix helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője, hétfőn egy budapesti konferencián.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy Magyarországon kockázatot jelentett, hogy a kibertér szabályozása rendezetlen volt. A helyzet javítását szolgálja a márciusban elfogadott Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégia, amely a következő néhány évre részletesen lebontva sorolja fel a kiberbiztonságban teendő feladatokat. Fontos az oktatás, képzés, a kutatás-fejlesztés nemzetközi szintűvé fejlesztése. A gyermekek számára is biztonságos kiberteret kell kialakítani, és a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője szerint az is fontos feladat, hogy a kormányzati tisztviselők képzésében kiemelt szerepet kapjon a biztonságos adatkezelés.
Kádár Andrea Beatrix szólt arról is, hogy a kiberbiztonság terén a hatékony információcsere koordinálására a Miniszterelnökségen Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezetésével létrehozták a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanácsot, amelyben a többi között részt vesznek a Belügyminisztérium (BM), a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság képviselői. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is fontos a kiberbiztonságban érintett szereplők együttműködése. Ebben pedig Magyarország - például az EU-ban és a NATO-ban - aktív szerepet vállal.
A Belügyi Tudományos Tanács által megrendezett, A terrorizmus Rubik-kockája, avagy a fenyegetések komplex megközelítése című nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára nyitotta meg. Mint mondta, a hatékony nemzetközi együttműködéshez először alapvető kérdéseket kell tisztázni, például azt, milyen eszközökkel, módszerekkel akarnak fellépni a kiberbűnözés ellen. Meg kell állapodni az eljárásjogi minimumokban, hogy az egyik országban szerzett információk a másik országban is felhasználhatók legyenek.
Nahalkó József, a Terrorelhárítási Központ (TEK) nemzetközi főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt időben több új, szétszórtan létező, jól informált kis terrorsejt jött létre. Ezek erő internetes kapcsolattartása miatt, már nem egy-egy ország, hanem inkább régiós szintű, vagy általános terrorfenyegetettségről lehet beszélni. Ez az általános terrorfenyegetettség pedig Magyarországon is ugyanolyan magas, mint az Európai Unió más országában. Sőt, az új terrorsejtek azokat a gyenge célpontokat keresik, amelyek nem kiemelt mértékű, vagy kevésbé látható intézkedéseket tesznek a terrorizmus ellen - mondta a TEK főosztályvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Nehezebb idők várnak a hazai hackerekre
- Új típusú kiberkémkedést leplezett le a Kaspersky
- A Syrian Electronic Army vállalta a felelősséget a hackertámadásokért
- Az NSA behatolt az ENSZ belső videokonferencia-rendszerébe is
- Kormányok szoftverhibákat vásárolnak hackerektől
- Kilenc internetes óriásvállalattól gyűjtöttek titokban információt
- Az amerikai hírszerzés kínaiak sms-eire is vadászott
- Obama elrendelte az amerikai kibernetikai csapásmérési képesség kifejlesztését
- Peking rengeteg adattal tudja bizonyítani az amerikai hackertámadásokat
- Washington és Peking magas szinten tárgyal egymással az internetes kalózkodásról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a Matcha Green termékcsaládot
A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a Ceres 300 TG ARGB Matcha Green közepes toronyházat és az ARGENT E700 Matcha Green valódi bőr gamer széket.
Stratégiai megállapodást kötött a Corvinus és az EY
Az oktatás és a karriertervezés áll a fókuszában annak a stratégiai partnerségnek, amelyet az EY nemzetközi tanácsadó cég, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem kötött meg november 30-án.
Az AGON by AOC két új 34 hüvelykes ultraszéles gaming modellt mutat be
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT tartozék márkája – büszkén mutatja be két új 34 hüvelykes (86 cm) gaming monitorát az ultraszéles monitorok rajongóinak: az AOC GAMING CU34G2XE/BK-t és a gyorsabb, nagyteljesítményű testvérét, a CU34G2XP/BK-t. Ezeket a monitorokat úgy tervezték, hogy kiszélesítsék a magával ragadó játék eddigi határait és kiemelkedő értéket is nyújtsanak. Mind a CU34G2XE/BK, mind a CU34G2XP/BK megfizethető műszaki mérnöki látvány, amely a játékosoknak panorámikus játékteret és magas teljesítmény-paramétereket kínál.
Az Epson 100%-ban megújuló villamosenergia használatára áll át egész Európában
A precíziós, innovatív technológiai megoldásairól híres Epson bejelentette, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé és a fosszilis erőforrásoktól mentessé alakítja működését. Az elmúlt években már számos meghatározó lépést tettek ennek érdekében, melyek pozitív eredményeiről a nemrég közétett fenntarthatósági jelentésük is beszámol.
A karácsonyi raktár-őrület ellen is bevetheti lelkes drónpilótáit ez a magyar startup
Egy nemzetközi felmérés szerint ez év első felében nem kevesebb, mint 8200 esetben szakadt meg a globális ellátási lánc. Végső soron az áruellátási nehézségeket is enyhítheti a magyar Aeriu megoldása, amelyet nemrég egy Miskolc melletti globális autóipari nagyvállalat is bevezetett raktárába.