Több ezer gyereket oktattak a biztonságosabb internethasználatra

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 30. 12:50

Az elmúlt év során több ezer gyereknek tartottak órákat önkéntes oktatók a biztonságosabb internethasználatról. Az ez iránti igény hatványozottan nőtt az utóbbi években, viszont ezt nagyon nehéz csupán önkéntesek bevonásával lefedni, ezért számos területen erősítésre szorul a rendszer – ez volt a fő konzekvenciája Krasznay Csaba, a HP IT biztonsági szakértője előadásának, melyet a szeptember 25. és 27. között rendezett VII. Nemzetközi Médiakonferencián ismertetett a hallgatósággal.

Ebben az évben hetedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság  a Nemzetközi Médiakonferenciát, mely „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” címet viseli. Ebben az évben a médiaértés-oktatás, a médiatudatosság növelése és a közösségi oldalak álltak a rendezvény és a konferenciához kapcsolódó alapkutatás fókuszában. Az esemény három napja alatt 84 előadás, illetve panelbeszélgetés keretében vitatták meg a szakemberek a legaktuálisabb trendeket és kutatási eredményeket. Az intézményekkel foglalkozó szekcióban Krasznay Csaba, a HP IT biztonsági tanácsadója is előadást tartott, melyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által koordinált Safer Internet Plus (Biztonságosabb Internet) programban szerzett tapasztalatokról és a jövőre vonatkozó teendőkről számolt be.

Előadásában elmondta, hogy Magyarország élenjár a kiberbiztonsági kezdeményezések előmozdításában, és a gyermekvédelem szempontjait is érvényesíti ezen a területen. Ebben európai és magyar szervezetek is segítik a kormány munkáját, amiből vállalatok is kiveszik a részüket, anyagi és emberi erőforrások ráfordításával. A folyamatban kulcsszerepet játszik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mely megszervezi az iskolai oktatásokat – hiszen alapvetően az iskolák az ez irányú ismeretek terjesztésének legfontosabb helyszínei -, biztosítja a tananyagot, valamint átadja az önkéntes oktatóknak is az ismereteket. A támogató vállalatok alapvetően az önkéntes oktatók toborzásához járulnak hozzá, de gyakran segítenek a Szolgálatnak a képzésben is.  A HP kezdeményezésére 2012. április 1. és 2013. március 31. között 45 tanórát tartottak meg, összesen 2359 gyereknek, de más vállalatok szerepvállalásával együtt ennél is magasabb az elért diákok száma.

A Biztonságosabb Internet program tapasztalatai rendkívül pozitívak: az iskolák nyitottak a lehetőség iránt a gyerekek nagyon érdeklődőek és hasznosnak tartják a megszerzett ismereteket, és jó tapasztalatot jelentenek a foglalkozások az önkéntes oktatók számára is. A rendszer azonban számos nehézséggel küzd, melyek közül az egyik legfontosabb az önkéntes utánpótlás biztosítása.

„Általában az a tapasztalatunk, hogy nagyon lelkesen, örömmel jelentkeznek az önkéntesek az oktatásokra, viszont amikor konkrét felkérés érkezik, akkor nehezen találunk valakit, aki megtartja az órákat. Fontos azonban kiemelni, hogy akik viszont aktívan részt vesznek a munkában, azokra mindig lehet számítani, és rendkívüli hozzáadott értéket képvisel a tevékenységük.” – emelte ki Krasznay Csaba az egyik legfontosabb tapasztalatot. Az akadozó önkéntes-utánpótlás viszont csak az egyike a jelentkező problémáknak. Nehéz ugyanis a földrajzi lefedettséget biztosítani országszerte, valamint több munkahely esetében kérdéses az önkéntes munka adminisztrációja is.

Ezzel kapcsolatban Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke elmondta: „Valóban jelentkeznek az említett nehézségek, ennek ellenére abban mindannyian egyetértünk, hogy a program eredményes, és nagyon fontos szerepet tölt be a gyermekek védelmében. Hosszú távon azt reméljük, hogy a programban használt oktatási anyag az alaptanterv részét fogja képezni. Ez nagyon fontos, ha nem akarjuk, hogy a biztonságosabb internethasználatra vonatkozó ismeretek véletlenszerűen és fakultatív módon kerüljenek el a gyerekekhez.”

Krasznay Csaba előadásában a jövőben elvégzendő feladatokra is kitért. Véleménye szerint a Szolgálatnak egyrészt át kellene formálnia az önkéntes programot, tovább kellene fejlesztenie az oktatók képzését, és hatékonyabban kellene/lehetne felhívnia az iskolák figyelmét a lehetőségre. Emellett a támogató szervezetekre is sok feladat vár: fejleszteniük kell az önkéntes programjaikat, többek között az önkéntes munka nagyobb mértékű támogatásával és a belső ösztönzők kidolgozásával.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Értékes nyereményeket vehettek át a pályázók a Digitális Témahét ünnepélyes záróeseményén

Hazánk legnagyobb digitális pedagógiai eseményének, a Digitális Témahétnek ünnepélyes záró rendezvényén hirdette ki különdíjasait a Vodafone Magyarország Alapítvány. A programsorozathoz évek óta számos aktivitással kapcsolódó Alapítvány idén egy digitális kalandjáték-készítő versenyt hirdetett meg, amellyel a pedagógusok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését segítette. A Vodafone Alapítvány három kategóriában díjazta a különdíjas verseny résztvevőit.

2023. június 6. 19:35

A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t

A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.

2023. június 6. 17:43

Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban

Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.

2023. június 6. 16:01

Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.

2023. június 6. 14:05

Fidelity: Nyernek az elektromos autók?

Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.

2023. június 6. 12:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39