Nyelvi Nagykövetség címmel jutalmazták a HP-t

forrás: Prím Online, 2013. október 21. 12:23

Október 16-án az Országházan tartották az Első Nyelvi Nagykövet Csúcstalálkozót, ahol a nyelvoktatás helyzetét és lehetőségeit járták körül. A sikeres tanácskozást a Nyelvi Nagykövetség címek átadásával zárták. A díjazottak között volt a Hewlett Packard Magyarország is.

A HP volt azon cégek egyike, mely megkapta az AmCham Nyelvi Nagykövetség díjat a szervezet azonos nevű, az idegennyelv-tanulást ösztönző programjában 2011 és 2013 között tett kiemelten aktív részvételért. A díjakat a szervezet által összehívott Első Nyelvi Nagykövet Csúcstalálkozón adták át, melyet október 16-án tartottak az Országházban.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását is élvező Nyelvi Nagykövet program során az AmCham tagvállalatainak önkéntesei, az ún. nyelvi nagykövetek (Language Ambassadors) középiskolákba látogatnak, ahol egy-egy nyelvórán vagy osztályfőnöki órán tartanak motivációs beszélgetést arról, hogy az idegen nyelv ismerete mennyiben járult hozzá karrierjük építéséhez.

 

 

„A HP a program indulása óta 10 nagykövettel vett részt 21 órán, köztük én is. Nagyon jó tapasztalat volt ez mindenki számára, és úgy érzem, hogy beigazolódtak az előzetes várakozásaink: valóban nagyon fontos, hogy beszéljünk arról, milyen messzire repítheti a diákokat az idegen nyelvek ismerete, hogy mennyire más perspektívák nyílhatnak meg előttük, ha ezt komolyan veszik.” – mondta Varga Krisztina, a vállalat pénzügyi vezetője, a társadalmi felelősségvállalási programok felelőse.

 

A Parlamentben rendezett Első Nyelvi Nagykövet Csúcstalálkozó fő célja az volt, hogy a valóban piac- és versenyképes nyelvoktatás megteremtése érdekében párbeszédet kezdeményezzen az érintett felek között. Több mint száz nyelvtanár, ugyanennyi középiskolás diák, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a magyarországi AmCham képviselői közösen vitatták meg a középiskolai nyelvoktatás hatékonyabbá tételének kérdéseit.

 

A vállalatok funkcionálisabb nyelvoktatást szeretnének, a tanárok pedig a diákok motiválásában várnak segítséget. Ehhez a HP - de várhatóan még más, résztvevő vállalatok is - további programelemekkel terveznek hozzájárulni: például élő, vállalati  környezetbe hívják a diákokat, ahol ők betekintést nyerhetnek a valódi, idegen nyelvű kommunikációba. A törekvésekkel a szaktárca egyetért.

 

Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára beszédében kifejtette, hogy mindenképpen szükséges a nyelvoktatásban a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetni a gazdasági szereplők igényeire. Azt is leszögezte, hogy a kormány a híresztelésekkel ellentétben nem szándékozik egyszerűsíteni, könnyíteni a diploma megszerzéséhez kapcsolódó nyelvvizsga követelményeket. 

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50