Rekordszámú Lumia eladás a Nokia háza táján

Czipperer Dia, 2013. október 21. 14:13

A Nokia rekordszámú okostelefont értékesített június és szeptember között: mintegy 8 millió Lumia készüléket adtak el.

A Nokia ezen a héten (egészen pontosan október 22-én, kedden) készül egy sor új készüléket leleplezni Abu Dhaiban a Nokia Worldön, ahol a Lumia sorozat új modelljét, az 1520-ast is megismerhetjük.

 

A sorozat tagjai egyre népszerűbbek a felhasználók körében. A Wall Street Journal számolt be arról, hogy az értékesítés meghaladta a nyolcmilliót, amivel rekordot állított fel a Nokia saját háza táján. Mindezt három hónap alatt – júniustól szeptemberig – sikerült elérnie. Összehasonlításképpen, ez az eladott mennyiség több mint duplája a tavaly azonos időszak értékesített készülékszámának, és 600 ezerrel több a második negyedévben értékesített számnál (7,4 millió).

 

Az adatok azt mutatják, hogy a Windows Phone operációs rendszer egyre kedveltebb a felhasználók körében: becslések szerint május és június között az öt nagy európai piacot tekintve az eladott okostelefonok 8,2%-a WP alapokon futott. Persze, ez még mindig messze elmarad az iOS-től és Androidtól, de az adatok szerint a WP már a harmadik helyen csücsül.

 

Forrás: TheNextWeb.com

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.

2023. június 1. 14:03

Zöld gasztroreformot hirdet a magyar startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a körforgásos gazdasági modell alkalmazását is. 

2023. június 1. 12:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39