Elhunyt az IBM első PC-jének megálmodója
Hetvenkét éves korában hunyt el William C. Lowe, aki az IBM első személyi számítógépének megalkotója. Lowe halálát szívroham okozta.
William Lowe szakmáját tekintve fizikus volt, ám az IBM-es karrierje tette igazán híressé. 1962-ben kezdte meg a munkát termékfejlesztő mérnökként, majd neki köszönhette a vállalat, hogy sikerült betörnie a személyi számítógépek piacára.
Lowe később már fejlesztési és gyártási igazgatóvá lépett elő, és 1980-ban támadt az áttörő ötlete, a személyi számítógép megalkotása. Ekkor már az Apple megalkotta saját PC-jét, de az IBM számára ez szintén nagy áttörésnek számított, hiszen ekkor még csak a nagyvállalati informatika területén jeleskedett.
Az első IBM PC, az 5150-es modell 1981-ben jelent meg, nem is akármilyen felszereltséggel. Az akkor szinte még ismeretlennek számító kis cég, a Microsoft biztosította a gép operációs rendszerét (MS-DOS), a processzort (8088 mikroprocesszor) pedig a mai egyik legnagyobb chipgyártó, az Intel.
A gép ára ellenére (1565 dollár, azaz akkori árán átszámítva több mint 850 ezer forint) olyan sikeres volt, hogy több mint hat évig a piacon maradt, és egy év alatt több mint 250 ezer darabot adtak el belőle.
Nem sokkal ezután, 1988-ban Lowe távozott a vállalattól, majd a Xeroxnál folytatta pályafutását a vállalat alelnökeként. 1991-ben ismét váltott, ekkor a magánrepülőket gyártó Gulfstream Aerospace Corporation vezérigazgatója lett. Később még a New England Business Servicesnél és a Moor Corporationnél dolgozott.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- Távoli hozzáférés PC-nkhez a Microsoft új alkalmazásával
- Az Apple Haswell processzorokkal frissítette asztali iMac sorozatát
- Folytatódik a DOStalgia vándorkiállítás az Intel támogatásával
- IDF 2013 - Az Intel és a számítástechnika jövője
- Digitális függőségeink – Intel IDC InfoBrief kutatás
- Az IBM bővíti zEnterprise nagyszámítógépes termékkínálatát
- Intel alapú ipari PC ventillátor nélkül
- ASUS BM1 és BP1 PC-k – Intel Core processzorokkal felszerelve
- A Google és a Microsoft együtt fejleszt
- Minden negyedik PC védtelen
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
CES 2023,2024 és a többi: innováció egész évben
Messziről indítja gondolatait amerikai tudósítónk, Laszlo Horvath, aki még nem írta ki magából az év elejei CES-élményeket, amiket a folyamatosan érkező hírlevelek is folyamatosan frissítenek. A sivatagi eső vagy a nyárson körbekínált hús mind elvezetnek a technológiához, ami a egyrészt a CES-nek központi témája, másrészt (s egyben) a környezete is. Az írás hosszú, javasoljuk olvasóinknak döljenek hátra, és élvezzék!
A Delta az Apple termékek hivatalos rendszerintegrátora lett
A Delta Technologies Nyrt. 100%-os leányvállalata az elsők között szerzett rendszerintegrátorként AAR (Apple Authorised Reseller) minősítést. Az Apple termékek hatékonyabb hazai támogatásának érdekében a Delta Systems Kft. stratégiai megállapodást kötött az Apple termékek magyarországi hivatalos disztribútorával, az Apcom Hungary Kft-vel.
Megjelent a Magyar Telekom 2022. évről szóló fenntarthatósági jelentése
Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia második évét zárta a Magyar Telekom. A 2022. évi eredményekről a friss Fenntarthatósági jelentésében számol be a vállalatcsoport.
Stronger together! RSAC2023
Gyakorlatilag a Digital Media Hungaryvel egyidőben nyitotta meg a kapuit a kiberbiztonság legfontosabb nemzetközi eseménye, a szépséges San Francisco Moscone Centerében évente megrendezett RSA Conference.
Öt árulkodó jel, hogy csalás áldozatai lettünk – mit tegyünk ezután?
Számtalan csaló jelent meg a kibertérben, akik csak arra várnak, hogy ellopják a felhasználók személyazonosságát és pénzét, akik ezt sokszor észre sem veszik. Az ő leleményességük, a mi hiszékenységünk, valamint a gyenge vállalati biztonsági megoldások együttesen teszik az online csalásokat egy több milliárd dollárt érő kihívássá. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) szerint 2021-ben az amerikai fogyasztók összesen közel 6 milliárd dolláros kárt szenvedtek el online csalások miatt, ami 70 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az ESET kiberbiztonági szakértői összegyűjtötték azokat az intő jeleket, amelyek segítenek időben felismerni az átveréseket.