Applikációk televízióra

Galvács László, 2013. november 25. 09:36

Ahogyan gyarapszik a különböző kommunikációs platformok és készülékek sora, úgy igyekeznek ezeket csatarendbe állítani a médiaszolgáltatók, hogy minél több felületen elérhetővé tegyék műsoraikat, vagy egyszerűen csak online találkozási pontokat teremtsenek a nézőikkel. A Média-Kábel-Műhold folyóirat eredetileg a mobilalkalmazásokból tervezett ízelítőt adni, ám a mindent átszövő digitális világban óhatatlanul tágabbra kellett tárnia a kapukat.

Az RTl Klub ingyenes catch up szolgáltatása, az RTL Most 2009-ben indult. Az oldalon teljes hosszában visszanézhetőek az RTL Klub és az RTL II saját gyártású műsorai, valamint számos sorozat is. A társaságnál elmondták, hogy mivel a felhasználói igények egyre inkább a mobilitás felé mutatnak, így kiemelten fontosnak tartották, hogy azok, akik lemaradtak az RTL Klub műsorairól, térben és időben korlátlanul nézhessék vissza kedvenceiket.

 

Az iOS és Android platformon, okostelefonokkal és táblagépekkel egyaránt elérhető mobil alkalmazás egy éve, 2012 októberében indult el. Az egyes műsorok az adásba kerülést követően általában 14 napon át érhetőek el a mobilapplikáción keresztül. A rendszer többféle sávszélesség-kapacitást képes kiszolgálni, a hozzáférésnek technikailag nincs kifejezett alsó korlátja.

 

 

A TV2-nél 2-3 éve fejlesztették ki az első okostelefon-applikációkat, jelenleg Az ének iskolája, a Jóban Rosszban és a Megasztár című műsorokhoz érhetőek el ilyen alkalmazások. Az ősz folyamán további fejlesztéseket hajtanak végre, így több műsor kapcsán is tervezik okostelefonos megoldások bevezetését. Ezekben például a műsorok szereplőit mutatják be szöveges, képi és videós formában, illetve videórészletek érhetők el a műsorokból.

 

Általában a vetítést követően pár órán belül publikálják a tartalmakat, de például Az ének iskolája esetében szinte az adással egyidőben elérhetőek voltak videók az alkalmazásban. Mindez egyelőre ingyenes, de a TV2 folyamatosan vizsgálja a fizetős tartalmakat elindításának lehetőségét. A társaságnál a különböző műsorok hivatalos Facebook-oldalaira több kvíz és nyereményjáték applikációt is fejlesztettek.

 

A mobilalkalmazások okostelefonokon és táblagépeken érhetőek el, az online játékok és a Facebook-alkalmazások asztali számítógépes környezetben futtathatóak. A TV szakembere kifejtette, hogy a többképernyős tartalomszolgáltatás ma már elengedhetetlen egy tévécsatorna számára.

 

A Viasat az idei év során tervezi ingyenes mobilapplikációját elindítani Viasat Play néven; ez iOS és androidos platformokon is elérhető lesz. A tartalom gerincét a Viasat Play sorozatai adják, de lehetőség lesz többek között emlékeztetőt beállítani a kedvenc tévéműsorokra a VIASAT3 és a VIASAT6 csatornák esetében.

 

A Viasat Play egy ingyenes catch-up tv szolgáltatás, így a tartalmak a televíziós sugárzást követően érhetőek el korlátozott ideig. Kiemelt figyelmet kap, hogy a szolgáltatás minden platformon, minden operációs rendszeren elérhető legyen. Az online videós szolgáltatás a play.viasat.hu linken hozzáférhető.

 

A catch up tv szolgáltatásnál netes kapcsolat segítségével, a műsor leadását követő pl. hetedik naptól a 21-ik napig megnézhetnek egy adott műsort, amit elmulasztottak, vagy egyszerűen csak újra látni szeretnének.

 

A Viacom MTV csatornája a mobiltelefon szolgáltatókkal folytatott együttműködései nyomán indítottal el az Under the Tumb alkalmazást, amely Androidon és iOS-en érhető el. Hasonló újítás elsőként Belgiumban startolt el, több mint 10 éve. A szolgáltatás 2013 júliusában vált elérhetővé Romániában, és 2012 tavasza óta működik Lengyelországban. Zenei sikerlistákat és több mint 300 órát meghaladó video on demand tartalmat is láthatnak a felhasználók. Ugyanakkor a szolgáltatásban elérhető egy a mobil streaming klippfolyam.

 

Az Under the Tumb tartalmainak külön díja nincs, viszont egy fiataloknak szóló, MTV által brandelt mobil előfizetési csomag részeként érhető el, vagyis annak a díjába épült be. A mobilalkalmazás a social tv irányába is tesz egy lépést, hiszen összeköthető a Facebook fiókkal, ahol az applikációban folytatott aktuális tevékenység azonnal megosztható másokkal.

 

A social tv, más néven közösségi tévézés egy új jelenség, amit az hívott életre, hogy az emberek nem a PC előtt görnyedve szeretnek tévézni. Ez nem más, mint a különböző élő műsorok közösségi oldalakon való közös megvitatása, akár telefonon, táblagépen.

 

Az AXN NOW nevű, 2013 áprilisában indult video on demand (a videó- és hanganyagokat egy központi adatbankból lehet letölteni) típusú szolgáltatás kínálatában sokszor már a televíziós premier előtt érhetők el exkluzív tartalmak, többnyire az AXN saját gyártású sorozatai, csatornán futó sorozatok, továbbá egyéb műsorok, amelyeket a csatornán nem vetítettek. Alapvetően havi csomagban lehet előfizetni a tartalmakra, de esetenként egyedileg is meg lehet vásárolni a műsorokat. Az AXN stratégiája szerint műsoraikhoz legtöbbször olyan jogokat vásárolnak, hogy azokat elérhetővé tudjuk tenni nemlineáris formában akár saját online videolejátszónkban (AXN Player), akár VOD szolgáltatásban.

 

A tévécsatorna tulajdonosa, a Sony Pictures Television Networks (SPTN) Central Europe (CE) idén nyáron partneri megállapodást kötött Magyarországon az AppZee online videótékával is – így az AXN NOW szolgáltatás műsorkínálatából a portál előfizetői is válogathatnak augusztus elejétől. A magyar tulajdonú AppZee tartalomszolgáltatónál az AXN online videotéka korszerű alkalmazások formájában több eszközön is elérhető, sőt az egyik eszközön félbehagyott film egy másik készülékre váltva folytatható.

 

A Chello Central Europe csatornáinál a 2013 áprilisában indult TV Paprika mobil szakácskönyvet érdemes kiemelni. Az ingyenes alkalmazás a TV Paprika televízió receptjeit tartalmazza, rövid videóval kiegészítve. Az alkalmazás felhasználói értékelhetik a recepteket, és egy-egy adott recepthez a saját képeiket is feltölthetik. Jelenleg az alkalmazás iPhone-on (iOS operációs rendszeren) érhető el, de hamarosan elkészül az iPad-re fejlesztett, valamint az Android-verzió is.

 

Az HBO GO a mozicsatorna online videótára fejlesztésén 2010 decemberétől egy 20 fős csapat dolgozott, a szolgáltatás pedig már a rá következő év júniusában el is indulhatott az első hazai távközlési partnernél. Az HBO GO-t azóta 12 európai országban 50 szolgáltató 11 nyelven vezette be. Idén februárban Hong Kongban elindult az első ázsiai szolgáltatás is, amelyet szintén a budapesti csapat lát el tartalommal.

 

Jelenleg több mint 1500 órányi tartalom érhető el, sok esetben már a hazai HBO-s premier előtt és 12 órával az amerikai premiert követően. A szolgáltatás az HBO MaxPak előfizetők számára díjmentes, használhatják asztali számítógépeken, táblagépeken, laptopokon és mobiltelefonokon.

 

A Média-Kábel-Műhold folyóirat összeállításának végén idézi Szilárdi Jánosnak (Vice president, Digital Media for HBO Europe) az egész piacra érvényes előrejelzését: „az érezhetően növekvő nem lineáris (bárhol, bármikor, bármit) műsorfogyasztási igény néhány éven belül már szignifikáns mértékű lesz.” Ezt az igényt igyekeznek kiszolgálni az előrelátó médiavállalkozások, már napjainkban is.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás keretében készült online felület az ,,Amiről a sírok mesélnek - Avar temető Babarcon” lett, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

Az LG Electronics (LG) több mint 200 díjat és elismerést kapott az idei CES-en a háztartási elektronika, a szórakoztató elektronika, valamint a B2B megoldások terén bemutatott számos innovációjáért és technológiai újításáért.

2024. január 29. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05