Együttműködés, hogy a magyar űrszonda a Holdra jusson

Az AIG és a Puli Space szponzora lett

Czipperer Dia, 2013. november 27. 11:09

Az AIG Biztosító magyarországi fióktelepe szeretné, hogy a Puli Space űrszondája eljusson a Holdra a Google versenyében. Ezt együttműködés keretében is megerősítette. A biztosított magyar űrkutatók hamarosan Hawaii szigetén tesztelik élesben a szondát.

Ezüst fokozatú támogatója lett a Puli Space-nek az AIG Biztosító magyarországi fióktelepe. A megállapodás részeként a társaság felelősségbiztosítási szolgáltatásokkal segíti a csapat munkáját.

 

A Puli Space csapata már évek óta töretlenül küzd azért, hogy megvalósítsa célját, és eljuttassa űrszondáját a Holdra. A Google tudományos versenyében, a Lunar XPRIZE-ban egyedüli magyarként képviselik országunkat 2010 óta. A csapatnak mér két éve van arra, hogy a f3eladatot megvalósítsák. Ezt a munkát segíti most a biztosítótársaság is, akik elmondásuk szerint büszkék arra, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé állhatnak.

 

Dr. Pacher Tibor,  a  Puli Space Technologies vezetője elmondta: „A magyar stáb december első felében Hawaii szigetén, egy 2700 méter magasban lévő terepen, a PISCES nemzetközi űrkutató központban teszteli élesben az űrszonda prototípusát.“ Ugyanis ez a vulkanikus a legideálisabb helyszín arra, hogy pontosan szimulálják azt a feladatsort, amit a Lunar XPRIZE versenykiírása szerint el kell végezni a versenyzőknek. „Ez egy minimum 500 méteres távolság megtételéből áll a Hold felszínén, és panorámaképek és videó készítéséből, amelyeket vissza kell küldeni a földi irányítóközpontba.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05