A Microsoft az informatikai szektorra készíti fel a nőket

forrás: Prím Online, 2013. november 29. 09:40

A Microsoft Magyarország DigiGirlz néven rendezvénysorozatot indított, melyen középiskolás és egyetemista diáklányok gyűltek össze azért, hogy megismerjék azokat a lehetőségeket és karrier utakat, amelyeket a technológiai szektor rejthet a számukra, egyúttal pedig betekintést kapjanak a legfejlettebb technológiák világába. A hazai rendezvény egyike annak a 18 DigiGirlz programnak, amelyeket a Microsoft közreműködésével rendeznek meg Közép-Kelet Európa különböző országaiban azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az IT-szektornak több női munkaerőre van szüksége.

Az IT-szektor mind nemzetközi szinten, mind hazánkban nagyon kevés nőt foglalkoztat arányaiban. Míg 1000 felsőfokú végzettségű férfiből 95 szerezte diplomáját informatikai területen, addig  1000 nőből csupán alig több mint negyedannyi, 29[1]. A becslések szerint, ha annyi nő vállalna a digitális szektorban munkát, mint amennyi férfi, akkor Európa GDP-je 9 milliárd euróval növekedne[2].

"Mind a mai napig élnek azok a nemi előítéletek, amelyek sajnos sok tehetséges fiatal nőt tartanak vissza attól, hogy felfedezzék a technológiai szektor számukra is sok izgalmat rejtő karrierútjait," mondta el Berzsenyi Márta, a Microsoft Magyarország HR-menedzsere. "A DigiGirlz kezdeményezés azért született meg, hogy felhívja a tanulók figyelmét a technológia világában rájuk váró lehetőségekre. Mi az esélyt és az eszközt adjuk, melyek révén mindenki megvalósíthatja saját elképzeléseit.”

A Microsoft Magyarországnál tartott DigiGirlz eseménysorozat a Nők a Tudományban Egyesülettel közreműködésben jött létre. Mind az egyetemisták, mind a középiskolások 3-3 napon keresztül nyerhettek betekintést a világ egyik legnagyobb számítástechnikai eszközszállító és szolgáltató vállalatának a működésébe, a rájuk váró karrierlehetőségekre, illetve a számukra is érdekes technológiai megoldásokba. Emellett pedig természetesen szabadon beszélgethettek a cégnél különböző pozíciókban dolgozó hölgyekkel, akik megosztották velük a karrierjükkel kapcsolatos személyes tapasztalataikat.

A DigiGirlz egyik fontos eleme a Mentoring program, melyben pályázat útján vehetnek részt azok a fiatalok, akik az eseménysorozaton megjelentek. A Microsoft munkatársai önkéntesen vállalnak mentor szerepet, támogatást nyújtva a mentoráltak részére.

A DigiGirlz, amely a Microsoft YouthSpark programjának része, a fiatal lányokat készíti fel a gazdasági környezet kihívásaira. „A DigiGirlz segítségével egy ígéretes utazás indult el, ami a fiatal lányokat segíti a pályaválasztással kapcsolatos döntésükben. Ennek fontos része az önismeret, a pályamodellek és példák bemutatása, valamint a lehetőség, hogy kipróbálják magukat. Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsük a fiatalokat a munkakeresés folyamatában, a legtehetségesebbek látókörét pedig kiszélesítsük annak érdekében, hogy a bennük rejlő potenciált az ország versenyképességét is javítva teljes mértékben kiaknázhassák." – tette hozzá Berzsenyi Márta. 

 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A biztonság legyen egyszerű, intelligens és mindenhol elérhető

A világ egyre inkább a hibrid és távoli munkavégzés irányába mozdult el az elmúlt időszakban, és ez a trend – ami persze az irodai munkahelyekre vonatkozik - várhatóan a jövőben is velünk marad. A felhasználók most már elvárják, hogy bárhonnan, bármilyen eszközről tudjanak csatlakozni, miközben az IT-csapatok ugyanazokat a komplex és időigényes megoldásokat alkalmazzák. 

2021. június 13. 15:53

A túl optimista felsővezetők veszélyeztethetik a digitális átalakulást

A cégek felsővezetőinek több, mint 80%-a gondolja azt, hogy vállalatuk digitálisan felkészültnek számít, viszont a menedzsereknek már csak 58%-a ért egyet ezzel az állítással az ABBYY, egy vállalati digitális intelligenciára szakosodott cég legújabb kutatása szerint. A kutatás során 1200 informatikai döntéshozót kérdeztek meg az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és Japánban olyan cégeknél, amelyek több mint 1000 alkalmazottal rendelkeznek. Az is kiderült, hogy a menedzserek viselik leginkább a digitális átalakulás (digitális transzformáció – DX) súlyát és kihívásait, elmondásuk szerint 2,5-szer több felelősség hárul rájuk, mint a C-szintű vezetőkre. Mindez a vállalkozásokon belüli aggasztó ellentétre mutat, ami a jövőben elpazarolt beruházások és elszalasztott lehetőségek sorát idézheti elő.

2021. június 13. 12:41

Magas termelékenység, alacsony költségek

Egyre több iparági szereplő ismeri el, hogy elérkezett az idő a belső logisztikai folyamatok újragondolására. Sokan közülük az automatizált megoldásokhoz fordulnak, egész pontosan autonóm mobil robotokhoz (AMR-ek). Az együttműködő mobil robotok új generációja optimalizálja a munkafolyamatokat, függetlenül attól, hogy milyen feladatot, melyik iparágban kell elvégezni, és így rugalmas intralogisztikát és zökkenőmentes gyártást tesz lehetővé. Annak ellenére, hogy az AMR-eket leginkább az autó- és elektronikai iparban alkalmazzák, többek közt az FMCG szektor kihívásaira is válasszal szolgálnak.

2021. június 13. 10:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

2021. június 7. 17:38

Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

2021. május 31. 09:54

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!

2021. május 4. 19:29