Tizenegy milliárd forintos egészségügyi informatikai fejlesztés indul

MTI Sajtóadatbank, 2013. december 12. 10:09

Egyedülálló egészségügyi informatikai rendszer fejlesztése kezdődik magyar kormány 6 milliárd és a GE Healthcare 5 milliárd forintos hozzájárulásával, a Pannon Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Országos Onkológiai Intézet szakmai hátterével - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a projektről szóló megállapodás aláírásakor.

Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója közölte: olyan ipari internetrendszer fejlesztéséről van szó, amely az egészségügyi eszközök egymás közötti kommunikációját teremti meg, egyidejűleg alkalmas lesz egy minden betegre kiterjedő országos adatbázis megteremtésére is. Az igazgató jelezte: világszerte jellemzőek a szűkös egészségügyi források; így nagy jelentősége van annak, hogy az új eszköz hatékonyabb működést, így költségmegtakarítást tesz lehetővé. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország lesz a globális központja ennek a szolgáltatásnak, amelyért amerikai és indiai helyszínek is versengtek. A fejlesztéshez 200 kiválóan képzett szoftvermérnököt vesznek fel.
 

Vályi-Nagy Vilmos emlékeztetett arra, hogy a GE már több divíziójával van jelen Magyarországon, évi exportforgalma pedig több mint ezer milliárd forint. A GE Healthcare a General Electric egészségügyi technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó ágazata. Céljuk a költséghatékonyabb egészségügyi ellátás megteremtése. Magyarországon van a régió értékesítési és szervizközpontja, 400 alkalmazottal.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09