Androiddal hódítana az Audi

forrás: Prím Online, 2014. január 3. 15:55

Jövő héten startol Las Vegasban a CES, az elektronikai eszközök legnagyobb kiállítása. Itt persze a mindenféle kütyü mellett az autóipar is jelen van, ezúttal az Audi és a Google együttműködésének gyermeke tűnik majd fel az amerikai kiállításon.

Az Android operációs rendszer az utóbbi években soha nem látott hódítást vitt véghez az okostelefonok piacán, így nem véletlen, hogy a sokak által kedvelt és használt platform az Audi figyelmét is felkeltette. Amennyiben a frigy létrejötte után a közösen kifejlesztett multimédiás és navigációs rendszer megjelenik, több okból kifolyólag is vonzó lehet majd a felhasználók számára. - írja az autopult.hu.

Egyrészt a felhasználóknak egy, már jól ismert környezetben, a robotos platformon kell boldogulniuk, tehát mindenképp egyszerűbb használhatósággal kecsegtet az újdonság, másrészt a Google részéről a friss térképek, a már bejáratott navigáció és egyéb G-s szolgáltatások integrálása növelheti a vonzalmat. Ha a pletykáknak hihetünk, akkor 4-5 éven belül érkeznek meg az első Androidos fedélzeti rendszerrel szerelt Audi modellek.

A Google mindeközben nem csupán a négykarikásokkal kívánja szorosabbra fonni a barátságot, az óriás az Nvidiával is szemezik, hogy a jövőben együttműködve az Androidos szoftverek alá hatékonyabb chipek kerülhessenek, ami a későbbiekben ugyancsak pozitív hatással lehet az autós rendszerekre.

A Google a navigáció mellett immáron jogtiszta zenét is kínál, ami az autósok esetében kiváltképp fontos pont. Emellett applikációk sokasága sorakozik fel, legyen szó szervízalkalmazásokról vagy a népszerű Androidos programok bármelyikéről.

Persze nem csupán a Google szegődik az autóipari gyártól mellé, az Apple is szeretne minél nagyobb szeletet kiharapni a piac tortájából, épp ezért már a BMW mellé megnyerte magának a Mercedes-Benzt, a General Motorst, illetve a Hondát.

forrás: autopult.hu

Kulcsszavak: autószolg Google Audi Android

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást

A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

2024. március 25. 10:28

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását

A Metrodom, a Smart Digital és a KIA  közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi legnagyobb autótöltő állomását a Metrodom River mélygarázsában. A lakópark több ütemben fejlesztett töltési infrastruktúrája összesen 336 EV autó töltésére lesz képes világviszonylatban is kiemelkedő technológiai teljesítménnyel.

2024. március 23. 13:55

Erősödő partnerség a BMW-vel

Az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar csatlakozásával bővült a BMW és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai együttműködési megállapodás. A szerződésmódosítást kedden írták alá az egyetem és az autógyár vezetői.

2024. március 21. 14:43

A Continental nyári gumiabroncsa elnyerte az Auto Bild legjobb értékelését

A Continental PremiumContact 7 abroncsa „Példás" minősítést nyert el a német Auto Bild szaklap által legutóbb közzétett teszten (24/03/07. szám), melyen 54 másik nyári autógumit vizsgáltak. A 205/55 R 16 méretű nyári modelleket egy VW Golf VIII-on tesztelték. Az Auto Bild szerkesztői értékelésükben a következőket írták a PremiumContact 7-ről: „Prémium futófelületi mintázat, példaértékű teljesítmény vizes és száraz úton egyaránt, a legrövidebb vizes és száraz féktávolság, jó futásteljesítmény". A Continental Uniroyal márkájú RainSport 5 abroncsa „kielégítő” minősítést kapott a vizes időjárási körülmények között tanúsított tulajdonságainak köszönhetően.

2024. március 19. 14:43

Együtt száguld az autóipar és az SAP a digitális jövő felé

Figyelemre méltóan gyors változásoknak lehetünk tanúi manapság az autóiparban – gondoljunk akár a vezetéstámogató rendszerekre, az elektrifikációra vagy az újrafelhasználásra. Átalakulnak a vásárlási szokások is, az autószalonok helyett egyre többen vesznek járművet online. A generatív mesterséges intelligencia pedig várhatóan még több változást kényszerít ki. Az iparág saját versenyképességének fenntartásáért nagy figyelmet fordít a digitalizációra. 

2024. március 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05