2015-ben jöhet a Windows 9

Czipperer Dia, 2014. január 14. 12:38

Egy újabb pletyka kapott szárnyra, miszerint jövőre már érkezhet a „Threshold” kódnévre hallgató Windows 9. Bár még nem lépett fejlesztési szakaszba, bennfentes információk szerint a vállalat már előre tervez.

Paul Thurrott, a Winsupersite szerzője beszélt a Microsoft terveiről, vagyis a Windows 9-ről, amely folytatja a Windows 8.1 útját. Ez egyben azt is jelenti, hogy visszatér a sokak által hiányolt Start menü. A frissítés azt is lehetővé teszi majd, hogy a Metro stílusú alkalmazásokat az asztalon futtathassuk.

  

Thurrott szerint az áprilisi BUILD fejlesztői konferencián a vállalat hosszú távú jövőképei között erről is beszél majd. Korábban már írtunk a Threshold tervéről, és a 2015-ös debütálásról, amit az újabb híresztelések most tovább erősítenek.

 

Thurrott saját oldalán, a Winsupersite-on ír arról, hogy a Windows 8.1 első frissítése áprilisra várható (Update 1), a Threshold pedig 2015-re. Ahogy ő fogalmaz, ez sokkal fontosabb, mint bármelyik frissítés, hiszen meg kell teremtenie az egyensúlyt a több mint 1 milliárd PC-használó számára, amit a Windows 8 felborított.

 

A végén a szerző kiemeli, hogy visszatérhet a „Vista-effektus” (ezt az elnevezést már mi teszzük hozzá), vagyis a Threshold a Windows 8 és 8.1 olyan hibáit javíthatja ki, mint korábban a Windows 7 a Vista „tévedéseit”. Ha ez valóban megtörténik, és tényleg úgy lesz, ahogy Thurrott látja, akkor a Microsoft ezzel elismeri tévedését, és évek múltán ez a két rendszer a Vista esetét idézi majd fel sokak számára. És végre visszatér a Start menü eredetiben!

 

Forrás: Techspot.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás