Majdnem 4 millió eladott Xbox One-nál jár a Microsoft

Czipperer Dia, 2014. január 24. 16:23

A Microsoft utolsó negyedéves (Q4) adatai szerint a vállalat majdnem 4 millió (3,9) Xbox One játékkonzol értékesített, amely csak kicsivel marad el a PS4 eladási számaitól.

A Microsoft pénzügyi esztendejének második negyedéves, vagyis a 2013. évi utolsó negyedév mutatói jobbak az előző év azonos időszakához képest. A vállalat bevétele és profitja is gyarapodott- A tavalyi árbevétel 21,46 milliárdról egészen 24,52 milliárd dollárig kúszott fel.

 

Ehhez jelentősen hozzájárult a legújabb üdvöske, az Xbox One játékkonzol, amely néhány hónapja debütált, azóta viszont töretlenül tapossa magának az utat. Már a 18. napon elérte a 2 milliós eladási számot, vagyis már december első felében. Azóta viszont ez a szám is megduplázódott, ugyanis a Microsoft negyedéves adatai szerint már 3,9 millió eladott konzolnál járnak.

 

Ez nem sokkal kevesebb, mint a PS4 eladási száma, amely a Sony 2013-as adatai szerint 4,2 millióra rúg. A Sony célja a kezdéskor 3 millió volt, ám ezt jócskán sikerült túlszárnyalniuk. Ám az Xbox One sem panaszkodhat ezen a téren, decemberben ugyanis a legkeresettebb konzol volt az Egyesült Államokban.
 

 

A Microsoft pénzügyi adataiból kiderül, hogy az Xbox konzolokból jóval 7 millió fölötti számban kerültek a kereskedőkhöz, ám az Xbox 360-ról nem tudni, pontosan mennyi fogyott. Az viszont kiderült, hogy míg tavaly ilyenkor 5,9 millióra rúgott a kereskedőkhöz szállított Xbox 360-asok száma, addig ez most csak 3,5 millió volt.

 

Forrás: Arstechnica.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05