Az Apple és a Google küzd a Flappy Bird klónok ellen

Czipperer Dia, 2014. február 17. 12:54

Hivatalosan is megszűnt a Flappy Bird játék, ám a klónok azóta szép számmal szaporodnak. Az Apple és a Google azonban elszántan küzd azért, hogy ezek az appok ne kerüljenek be alkalmazásboltjukba.

Nemrég számoltunk be róla, hogy a fél éve megjelent Flappy Bird alkalmazás lekerül az app store-ok virtuális polcáról, ugyanis a játék fejlesztője úgy döntött, nem bírja tovább a hirtelen jött népszerűséget, és nyugalomra vágyik, így a játék forgalmazását megszűnteti.

 

Azóta viszont szép számmal jelennek meg a különféle klónok, melyek kihasználva az eredeti app népszerűségét és a felhasználók felháborodását, igyekeznek utat törni maguknak. A Google és az Apple azonban elszántan igyekeznek, hogy ezek ne szaporodjanak el.

 

A fejlesztők felháborodásuknak hangot adva Twitteren csiripeltek élményeikről. Ken Carpenter, a Flappy Dragon fejlesztője tweetelt arról, hogy játékát az Apple elutasította arra hivatkozva, hogy az app megtévesztő. Erre számos válasz érkezett, más fejlesztők is hasonló esetekről számoltak be.

 

Az Apple szóvivője arról nyilatkozott, hogy a vállalat nem csupán a „flappy” névre hallgató appokra van kihegyezve, hanem minden olyan megoldásra, mely az eredeti játékot kívánja helyettesíteni valamilyen módon.

 

A Google pedig azt írta Carpenternek, amikor eltávolították appját, hogy ne használjon irreleváns, megtévesztő illetve túlzó kulcsszavakat az alkalmazás leírásánál és a címben. Ő is válaszolt a vállalatnak egy mondatban, melyben azt írta, hogy a Flappy Dragon a legjobb flappy játék most, hogy a Flappy Bird megszűnt.

 

A fejlesztő megkísérelte másodszor is regisztrálni alkalmazását, ám újabb leutasításba ütközött. Ezután megváltoztatta az app nevét Derpy Dragonra, és így már nem kötött bele a vállalat. Az alkalmazás jelenleg is elérhető a Google Play áruházban.

 

 

Nem Carpenter volt az első, aki nevet változtatott azért, hogy applikációja bekerülhessen az alkalmazásáruházba. A Flappy Bee játékot is átkeresztelték Jumpy Bee névre az App Store-ban, ám egyelőre nem lehet tudni, hogy ez az Apple kérésére történt-e vagy sem.

 

Mindenesetre a Google Play Store-ban még az eredeti néven fut a játék, vagyis a két vállalat még csak most kezdi igazán felvenni a harcot a „flappy-áradattal”, és a korábban feltöltött appok egyelőre köszönik szépen, jól érzik magukat.

 

Forrás: TheVerge.com

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Httpool by Aleph lett a Microsoft Advertising közép- és kelet-európai képviselője

A Httpool by Aleph, a világ egyik vezető digitális hirdetésekkel foglalkozó vállalata képviseli mostantól a Microsoft Advertising-ot 23 közép- és kelet-európai országban*, köztük Magyarországon is. A cég a Microsoft Advertising kampányainak kezeléséért lesz felelős kereső, felhasználói és vásárlási termékeken keresztül.

2023. augusztus 22. 12:59

2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!

Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.

2023. augusztus 15. 09:38

A Magyar Telekom 2023. második negyedéves és első féléves eredményei

A Magyar Telekom közzétette 2023. második negyedévére és első félévére vonatkozó, az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. 

2023. augusztus 10. 10:00

Idén is csúcspontszámokkal lehetett bekerülni a Corvinusra

Továbbra is a legjobb képességű hallgatók választják a Corvinust, a legkeresettebb alapszakokhoz még a tavalyinál is magasabb pontszám volt szükséges a bejutáshoz: a csúcsot az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszak jelentette 480 ponttal. 14 százalékponttal nőtt az angol nyelvű képzésre felvett magyar hallgatók létszáma, így a most induló évfolyam csaknem fele már angolul teljesíti tanulmányait. 

2023. július 27. 12:59

Az ESET jelentős fejlesztéseket hajtott végre, hogy a vállalatok a hackerek előtt járhassanak

A világ egyik vezető kiberbiztonsági vállalata, az ESET bejelentette, hogy hamarosan elérhetővé válik az ESET PROTECT kiberbiztonsági platform új funkciója. A fejlesztés célja, hogy világszerte megoldást kínáljon a vállalatok aktuális és jövőbeli, digitális biztonsági kihívásaira.

2023. július 18. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59