Új mobilstratégia az LG-nél

forrás: Prím Online, 2014. március 3. 09:39

Az LG az új mobiltelefonok mellett új termékstratégiáját is bemutatta a Mobile World Congressen (MWC). A vállalat ebben az évben a márka erősödését kívánja elérni egyedi, fogyasztóközpontú funkcióival, valamint azzal, hogy egyszerre összpontosít a prémium és az alapkategóriás okostelefonokra.  

„Az LG számára az elérhető legjobb felhasználói élmény biztosítása mellett egyre fontosabb szempont az is, hogy a vásárlók ugyanolyan élményben részesülhessenek, függetlenül attól, melyik készülékünket használják” — nyilatkozta Dr. Jong-seok Park, az LG Electronics Mobile Communications Company elnök-vezérigazgatója.

 

„Akármennyit is fejlődtek az okostelefonok az utóbbi években, nem szabad elfelejtenünk, hogy a világ fogyasztóinak kevesebb mint egynegyede használ okostelefont. Ezért lesznek 2014-ben olyan készülékek termékválasztékunkban, amelyek egyedi, a fogyasztók szélesebb körét kiszolgáló felhasználói élményt nyújtanak.”

 

 

A legújabb készülékek mellett az LG továbbra is prioritásnak tekinti majd a prémium kategóriás, felhasználói élményt fokozó funkciók, például a Knock Code bevezetését, hogy ezzel is még jobban megkülönböztesse az LG okostelefonokat a versenytársaktól. A G Pro 2-ben debütáló Knock Code lehetővé teszi, hogy a felhasználók a telefont egyszerűen a képernyőn való koppintásokkal indítsák el és zárják le. A következetes és egyedi felhasználói élmény biztosítására irányuló stratégia részeként, idén a Knock Code az LG okostelefonjainak nagy részén már alapfunkció lesz.

 

A vállalat tehát 2014-ben is impozáns termékek sorával kívánja bővíteni felhasználói bázisát. Ezeket a termékeket kifejezetten úgy tervezték, hogy a világ minden táján megfeleljenek a felhasználói igényeknek. A sikeres 2013-as év után, amikor a vállalat piacra dobta a közkedvelt G2, Nexus 5 és G Flex készülékeit, az LG joggal bízik abban, hogy a 2014-es termékstratégiája is jó eladási mutatókat garantál majd.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05