Magyar Telekom részvényeket vett a társaság vezérigazgatója

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 14. 14:22

Összesen 40 625 Magyar Telekom-részvényt vásárolt Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója darabonként 320 forintos árfolyamon a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - közölte a Magyar Telekom Nyrt. pénteken a BÉT honlapján.

A tranzakciót követően Christopher Mattheisen (képünkön) tulajdonában 137 471 Magyar Telekom-részvény van. A vezérigazgató részvényvásárlása a társaság igazgatósága által 2011 decemberében jóváhagyott és 2012-től indított kiegészített részvényvásárlási program keretében történt.
 

A program lényege, hogy a társaság vezérigazgatója köteles az éves bruttó prémiuma minimum 10 százalékának megfelelő összeget Magyar Telekom-részvényekbe fektetni, ami önkéntesen maximum 33,3 százalékig emelhető. Az így megvásárolt részvényeket négy évig kell tartani, ezalatt a papírok nem adhatók el. A feltételek teljesülése esetén a vezető négy év elteltével a személyes befektetés során vásárolt minden részvény után egy további részvényt kap a társaságtól térítésmentesen.
 

A tervek szerint a program öt éven keresztül évente megújul, ennek keretében ez a harmadik személyes befektetés - közölte a Magyar Telekom.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38