MNB: tovább bővült az elektronikus fizetési módok használata tavaly

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 31. 10:40

Tavaly a második félévben tovább emelkedett az elektronikus fizetési módok használata, a készpénzfelvételek száma pedig csökkent - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A jegybank honlapján hétfőn publikált jelentés szerint az elektronikus fizetési tranzakciók lebonyolításához szükséges fizetési számlák száma kis mértékben csökkent, miközben tovább fejlődött a kártyás fizetéseket elfogadó infrastruktúra fejlődése.
 

Tavaly 1,4 százalékkal 10,6 millióra csökkent a pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma. A természetes személyek számláinak száma közel 150 ezer darabbal csökkent 2012 végéhez képest, a gazdálkodó és egyéb szervezetek számláinak száma nem változott lényegesen. A devizaszámlák száma nagyobb mértékben, 3,7 százalékkal csökkent. Az interneten elérhető számlák aránya a korábbiaknál lassabb ütemben nőtt tovább, 2013 végén meghaladta a 74 százalékot.
 

A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma nem változott lényegesen 2013 első félévéhez képest, azonban míg a betéti kártyák száma 1,4 százalékkal lett alacsonyabb, a hitelkártyák száma 7,1 százalékkal nőtt. Az érintés nélküli fizetési funkcióval rendelkező kártyák térhódítása folytatódott, számuk az év végén megközelítette az 1,8 milliót, az összes kártya közel egyötöde rendelkezik már ezzel a funkcióval.
 

A kártyaelfogadó hálózat tovább bővült, 2013 végén már 74 ezer elfogadóhelyen, több mint 90 ezer kártyaelfogadó terminál volt. A terminálok száma 4,6 százalékkal nőtt fél év alatt, 36 százalékuk alkalmas az érintés nélküli fizetési tranzakciók lebonyolítására is. A hazai pénzforgalmi szolgáltatókkal szerződött internetes elfogadóhelyek száma 12,4 százalékkal 4528 darabra emelkedett. A bankjegykiadó automaták száma 2013 második felében mindössze öt darabbal, 4830 darabra csökkent.
 

Tavaly az év második felében az előző év azonos időszakához képest 5,8 százalékkal több, 123 millió darab átutalást bonyolítottak le a pénzforgalmi szolgáltatók ügyfelei, 15,2 százalékkal magasabb összértékben, a tranzakciók átlagértéke közel 164 ezer forinttal nőtt egy év alatt. A deviza átutalások száma hasonló ütemben bővült, ám összértékük 15,4 százalékkal csökkent 2012 második félévéhez képest. A csoportos átutalások és a csoportos beszedések száma kismértékben változott: az előbbieké 1,4 százalékkal csökkent, utóbbiaké viszont 1,3 százalékkal nőtt.
 

A jegybank adatai szerint a 2013 második felében fizetési kártyákkal lebonyolított 166 millió darab vásárlás 16,2 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, a tranzakciók összértéke 16,3 százalékkal 1264 milliárd forintra nőtt.
 

A távollévők között - elsősorban interneten keresztül - lebonyolított kártyás tranzakciók száma továbbra is az összforgalomnál nagyobb mértékben bővült: a 2013 második félévében megvalósított 10,8 millió vásárlás 35,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
 

A pénzforgalmi szolgáltatók pénztáraiban lebonyolított készpénzfelvételek száma 9,9 százalékkal 6,2 millió darabra csökkent tavaly a második félévben 2012 azonos időszakához képest. A készpénzbefizetések száma 14,9 millió volt, 3,6 százalékkal csökkent.
 

A kártyával lebonyolított készpénzfelvételek száma a korábbiaknál nagyobb mértékben, 8,1 százalékkal csökkent, az 58,5 millió darab tranzakció összértéke 3210 milliárd forint volt. A kártyás pénzfelvételek átlagértéke közel hatezer forinttal nőtt, így megközelítette az 55 ezer forintot.

Kulcsszavak: bankszolg e-fizetés

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09