Újdonságok hadával érkezett a Windows Phone 8.1

Farkas Norman, 2014. április 3. 17:01

A Microsoft április másodikán, a BUILD 2014 konferencia első napján hivatalosan is lerántotta a leplet a Windows Phone legújabb verziójáról, mely mellett három Nokia Lumia modell is debütált. A friss mobil rendszer a korábbi pletykáknak megfelelően számos hasznos újítást tartalmaz, például megjelent benne a Cortana személyi asszisztens és a gyorsbeállításokat is magába foglaló értesítési központ is.

A redmondi szoftveróriás rengeteg izgalmas bejelentéssel készült a BUILD 2014 konferenciára, ahol bemutatkozott a Windows 8.1 mellett a Windows Phone 8.1 mobil oprendszer, továbbá három utóbbi köré épülő Lumia modellel is megismerkedhetett a zömében fejlesztőkből álló közönség.

 

Ebben a cikkben a Windows Phone 8.1 újításairól, érdekességeiről lesz szó, az új Lumia 630, 635 és 930 mobilokról itt olvashatsz bővebben.

 

 

 

Összeolvadnak a platformok: itt az univerzális Windows alkalmazások kora

 

A friss Windows verziók megjelenésével a fejlesztők számára is új utak nyílnak meg, ugyanis lehetőségük van univerzális Windows alkalmazások írására az új Visual Studio 2013 Update 2 RC szoftver és a Windows Phone 8.1 SDK segítségével. Ez azt jelenti, hogy egy adott app programkódja nagyrészt megegyezhet attól függetlenül, hogy asztali gépre, tabletre, mobilra, vagy akár Xbox One-ra készül, csak az adott platform által megkívánt változtatásokat kell alkalmazni a kódban.

 

Tömérdek újítást kapnak a felhasználók

 

Mivel a WP8.1 sokkal nagyobb horderejű frissítés, mint a korábban kiadott GDR1, GDR2 és GDR3, talán nem meglepő, hogy határozott változásokat, merőben új funkciókat hozott a platformra. Ezek egy részét már nagyon hiányolhatták a felhasználók, de akadnak olyan megoldások is, amelyek a többi mobil rendszer fölé emelik a Windows Phone-t.

 

A legérdekesebb fejlesztés: Cortana hangos személyi asszisztens

 

Az új Windows Phone 8.1 a korábbi mendemondáknak megfelelően kapott egy hangos személyi asszisztenst Cortana személyében, aki sokban hasonlít az Apple Sirijéhez és a Google Now szolgáltatáshoz, mégis számos meglepetést tartogat számunkra.

 

 

A Halo sorozat szereplőjéről elnevezett, s az ő (vagyis Jen Tailor) hangján megszólaló szolgáltatás képes felismerni hangutasításainkat, s azoknak megfelelően végzi is a dolgát. Hogy Cortana maximálisan a kedvünkben járhasson, használata előtt végig kell mennünk egy kérdőíven, ami kiszűri a válaszaink alapján, hogy milyen igényeket támasztunk az asszisztenssel szemben, mire szeretnénk használni. A jó beszélőkével, sőt humorérzékkel is megáldott (azaz bizonyos szinten emberi), Bing alapú segéd jól jön, ha gyorsan rá szeretnénk keresni valamire, de hasonlóan hasznos, amikor emlékeztetők létrehozásáról, vagy a teendőink menedzseléséről (pl. utazás, szabadidős programok, megbeszélések) van szó.

 

 

Ami nagyon hiányzott: értesítési központ

 

Végre! Az új Windows Phone-ban már rendelkezésünkre állegy úgynevezett notification and action center, azaz értesítési központ, ami egy helyre gyűjti össze az egyes alkalmazásokhoz kapcsolódó értesítéseket. A kijelző tetejéről rolóként lehúzható sáv (igen, olyan, mint az Android esetében) nemcsak az értesítéseket tartalmazza, hanem helyet kapott benne néhány kapcsoló is. Innen gyorsan beállíthatjuk például a WiFi és a Bluetooth működését, illetve aktiválhatjuk/deaktiválhatjuk a repülő üzemmódot és a képernyő automatikus elforgatását is.

 

 

Ez hatalmas előrelépés, hiszen eddig csak az alkalmazások élő csempéjén volt lehetőségünk tájékozódni a még meg nem tekintett, új üzenetekről, hívásokról, frissítésekről.

 

Szélesebb testreszabhatóság, IE11, egyebek

 

Az új Windows Phone sokat fejlődött testreszabhatóság frontján is. Immár van lehetőség a színeken túl fotók beállítására is háttér gyanánt, így a csempék nem egy színben tündökölnek, hanem az adott kép oszlik el rajtuk, ami elég látványos összképet eredményez.

A mobilos böngészést az Internet Explorer 11 emeli új szintre a WebGL támogatás, az InPrivate inkognitó mód és a továbbfejlesztett YouTube lejátszó révén. Hasznos, hogy már a legutóbb megtekintett lapok kezelésére is lehetőségünk van.

 

 

A maximális kényelem érdekében a vissza gomb hosszú lenyomásával előhozott futó alkalmazásokat már egy felfelé irányuló ujjmozdulattal bezárhatjuk. Az egységes hangerőszabályzás végre eltűnt, már alkalmazásonként állítható a hangerő nagysága. További apróság a Swype-hoz hasonló gépelési megoldás megjelenése a virtuális billentyűzetben: a Word Flow Keyboard nevű okosság révén ujjunk húzogatásával is bevihetjük az adatokat.

 

Akik navigációra is használják WP mobiljukat, de nem annyira vonzódnak a Lumia modellekhez, nagyon örülhetnek annak, hogy a Windows Phone 8.1 megjelenésével a platform ÖSSZES készülékére ingyen elérhető lesz a HERE Drive+ és HERE Transit alkalmazás.

 

Az új rendszert a multimédia szerelmesei is imádni fogják, hála a számos fejlesztést tartalmazó kameraalkalmazásnak és a podcast appnak.

 

Elérhetőség

 

A Windows Phone 8.1 minden Windows Phone 8 alapú készülékre elérhető lesz frissítés formájában a következő hónapok során. Érkezése április végére vagy május elejére tehető.

 

A Nokia Lumia modellekre egy Cyan nevű extra update is érkezik a WP8.1 mellett, mely többek között frissített, immár pl. háttérzenét is támogató Storyteller alkalmazást, több lehetőséget kínáló Creative Studio szoftvert és okosabb galériát foglal magába.

 

 

 

 

[Forrás: WP Central, The Verge]

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2015 után másodszor rendezik meg Budapesten az ITU Telecom World konferenciát (Europe Telecom-ot rendeztek már itt korábban is). A világ talán legfontosabb nemzetközi infokommunikációs- és távközlési eseménye kormányok és az iparágban érdekelt vállalatok, valamint kis- és középvállalkozások számára nyújt lehetőséget a találkozásra és információcserére. 

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

A Gartner kutatói immár két egymást követő évben is az ESET vállalatát nevezték meg az egyetlen kihívó (Challenger) cégként (a Magic Quadrant for Endpoint Platforms című) éves jelentésükben. A kiberbiztonsági céget végrehajtási képessége és technológiai víziója alapján értékelték a jelentésben. 

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

A napokban tette közé 2019 féléves eredményeit az idén 30 éves, 10 éve tőzsdén lévő Kulcs-Soft. A jelentés alapján legsikeresebb féléves rajtját vette a Cég, 210 MFt adózási utáni eredményt termelve, ami 8%-kal magasabb az előző év azonos időszakához képest.

2019. szeptember 1. 13:27

Átadták az Év Informatikai Vezetője díjat

A hagyományokhoz híven idén is a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) éves konferenciáján, az INFOhajón adták át az Év Informatikai Vezetője díjat, valamint a 35 év alatti informatikai vezetők számára 2016-ban alapított Braun Péter-díjat.

2019. augusztus 30. 17:43

A Fujitsu felveszi a harcot a digitális csalás és kalózkodás ellen

A Fujitsu könnyen kezelhető DocumentFlow csalásellenes webalkalmazása blokklánc-technológiával ellenőrzi bármely digitális fájl vagy tartalom – dokumentum, video- vagy hangfájl, kép vagy szinte bármely alkalmazásból származó állomány – érvényességét. A DocumentFlow a Fujitsu szolgáltatásként nyújtott „Flow” blokklánc portfoliójának új tagja – a számlacsalás elleni védekezést segítő InvoiceFlow alkalmazással együtt.

2019. augusztus 26. 13:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás