Rubik Ernő köszönetet mondott a bűvös kockát forgatóknak

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 26. 21:52

Rubik Ernő a Jersey Cityben található Liberty Science Center (LSC) Beyond Rubik's Cube (Túl a Rubik-kockán) című kiállításának megnyitóján köszönetet mondott a bűvös kockát forgató gyerekek millióinak bátorságukért, s azért, hogy vállalni merik a kihívást.

Kell hogy legyen bennünk magabiztosság, hogy vállaljuk a kihívásokat. Ez az, amit a kockának tanítania kell"   mondta helyi idő szerint csütörtökön a 70. életévét idén betöltő feltaláló és építész, aki a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakának tanársegédjeként alkotta meg a logikai játékot 1974-ben.

 

A 40. évforduló alkalmából megnyílt tárlat kilenc hónapon át lesz látható az LSC-ben, majd 2015-től világkörüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt  Budapest érintésével  járja majd körbe a Földet. Az ötmillió dolláros költségvetésű vándorkiállítás és a kapcsolódó Kreativitás Fesztivál című programsorozat - amelynek fő támogatója a Google - létrejöttéhez Magyarország kormánya 200 millió forinttal járult hozzá. 

 

A feltalálót, mint "felettébb kíváncsi" magyar embert, Áder János köztársasági elnök mutatta be a közönségnek a megnyitón. Idézte Isaac Asimov sci-fi írót, aki szerint "az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön, az emberek és a magyarok." Az államfő emlékeztetett arra, hogy Los Alamosban, ahol az amerikai atombombát kifejlesztették, valóban az a hír járta, hogy az ott dolgozó magyar tudósok marslakók, akik egymás között egy furcsa, mindenki más számára érthetetlen nyelven diskuráltak.

 

 

Egyiküket a monogramja leleplezte le. A monogram, ami két betűből állt: E.T. Ő volt Edward Teller, aki ugyanazt a földönkívüli nyelvet beszélte, mint Eugene Wigner vagy Leo Szilárd, akiknek marsbeli neve egyébként Ede, Jenő és Leó volt" - mondta. 

 

A köztársasági elnök felhívta a közönség figyelmét arra, hogy a magyar észjárás találékonyságából a világ, és benne Amerika sokat profitálhatott. Az Egyesült Államok jelképének számító és az LSC közelében található Szabadság-szobor felállításában a magyar származású Pulitzer József adománygyűjtése segített. 

 

Az államfő szóba hozta Hollywood "marslakó" származású nagyjait, de kitért a mai vagy a múltbéli amerikai mindennapok olyan nélkülözhetetlen elemeire, amelyek mögött a magyar kreativitás áll. Ilyenek a C-vitamin, a golyóstoll, a Ford T-modell vagy a számítógép. De ide tartozik, a Basic programnyelv, a Word szövegszerkesztő, a hologram, a kaliforniai borászat megteremtése és a Rubik-kocka is.

 

A megnyitón mások mellett beszédet mondott Robert Menendez New Jersey-i demokrata szenátor, az amerikai szövetségi felsőház külügyi bizottságának elnöke, aki a kocka és Rubik Ernő mellett méltatta a két ország kapcsolatait, és emlékeztetett arra, hogy az LSC-től látótávolságra lévő Ellis-szigeten keresztül magyarok ezrei vándoroltak be új hazájukba, az Egyesült Államokba. 

 

A Beyond Rubik's Cube kiállítás interaktív és digitális attrakciók sorával várja a látogatókat. A rendezvény tudatosan kapcsolja össze a műszaki tudományok, a művészet és a dizájn területeit. Bemutatja, milyen hatást gyakorolt a Rubik kocka a képzőművészetre és a zenére. A tárlattal párhuzamosan az év folyamán az LSC-t és több nevezetes New York-i épületet, így az Empire State Buildinget is, a Rubik-kocka színeivel világítják majd ki, a Hudson folyón pedig egy úszó óriás gumikocka csinál hírverést a rendezvénynek. 

 

Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az MTI-nek elmondta, hogy a kormány a tervek szerint idén nemzetközi építészeti tervpályázatot ír ki a magyar szellemi teljesítmények előtt tisztelgő, a Rubik-kocka által inspirált Kreativitás Központ létrehozására. Ennek eredményeként mind küllemében, mind tartalmában egy olyan intézmény jön majd létre, amely tovább erősítheti Magyarország szerepét a nemzetközi tudományos életben és kreatív iparban. 

 

Az amerikai kiállítással egy időben Magyarország is megemlékezik a Rubik-kocka 40. születésnapjáról. Vasárnap a közmédia Rubik 40.  A magyar kreativitás napja elnevezéssel egész napos műsorfolyammal jelentkezik. A Design Terminálban zajló programokról a nap folyamán többször is beszámolnak a rádiós és televíziós műsorok, emellett stúdióbeszélgetésekből, kisfilmekből ismerkedhetnek meg a nézők és a hallgatók magyar feltalálók, tudósok munkájával. Nyáron pedig a Sziget fesztiválon egy héten keresztül kiemelt kocka-programsorozattal várják az érdeklődőket.

 

Nyitókép: kulturpart.hu

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új keresőt fejleszt a Google

A Google egy teljesen új, mesterséges intelligencia által működtetett keresőmotort fejleszt, amelyet Magi projektnek neveznek, hogy személyre szabottabb élményt nyújtson a felhasználóknak. A felhasználói igények előrejelzésével ez a technológia beszélgetésalapú keresési élményt hoz létre, relevánsabbá és vonzóbbá téve a keresési eredményeket. Ez a radikális változás megköveteli, hogy a vállalkozások az új keresőmotor AI-alapú megközelítéséhez igazítsák SEO-stratégiájukat.

2023. április 24. 20:01

10 ezer amerikai dollárt nyerhetnek a Huawei XMAGE Awards fődíjasai

Kiírták a Huawei nagyszabású nemzetközi mobilfotós pályázatát, a HUAWEI XMAGE Awards 2023-at (korábban NEXT IMAGE Awards), melyen az elmúlt években több ízben is magyar siker született. Az idei megmérettetésre a világ minden tájáról kilenc kategóriában várják a fotós és videós alkotásokat, a legjobb pályaműveket beküldők pedig akár fejenként 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalomban részesülhetnek. A pályaművek beküldési határideje 2023. augusztus 15., a nevezett alkotásokat neves nemzetközi zsűri bírálja el.

2023. április 13. 11:26

Ezekre a webcímekre figyeljen, ha nem akarja, hogy átverjék

Az utóbbi időben Magyarországon is egyre elterjedtebbek az adathalász oldalak, amelyek sok esetben nagyon megtévesztő webcímeket használnak. Mit tehetünk azonban, ha nem szeretnénk, hogy a személyes adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek?

2023. április 4. 21:44

Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok

Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (előszörmásodszorharmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat. 

2023. március 27. 12:43

Az Alzánál egyszerűbb lett az áruvisszaküldés és a reklamáció

Az Alza.hu ügyfelei mostantól a reklamált termékeket az AlzaBoxokon keresztül is visszaküldhetik. A Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban több mint 210 000 csomagautomatát működtető webáruház ismét egy újabb lépéssel közelebb került céljához, hogy hálózata a helyi közösségek számára minél hasznosabb legyen és kényelmesebbé tegye mindennapjaikat.

2023. március 21. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39