A többképernyős tévézés élménye – elindult a Telekom TVGO
Ma indul hivatalosan a Telekom TVGO szolgáltatása, amely egészen új szintre emeli a tévézés élményét. Az új megoldással akár laptopon, táblagépen és okostelefonon is egyszerűen követhetjük 16 csatorna adásait, és filmeket nézhetünk, akár ingyen is.
A Telekom mai sajtóeseményén mutatta be új, interaktív tévészolgáltatását, a TVGO-t. A megoldás a maga nemében egyedülálló a hazai piacon, és Dobó Mátyás, a Magyar Telekom termékfejlesztési osztályvezetőjének elmondása szerint nyugaton sem sok hasonló szolgáltatással találkozhatunk, így hazánk e tekintetben az élvonalban foglal helyet.
Miért most?
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a bejelentéssel kapcsolatban kiemelte, hogy már régóta nem csak a távközlés az alaptevékenységük, és mostanra már több fronton is elérték az érettséget. Úgy véli, az igazán dinamikus növekedés az applikációkból jön, és ma már TV-n is egyre többen használják a különféle alkalmazásokat. A TVGO pedig a különféle mobileszközöket vonja be a tévénézés világába.
Christopher Mattheisen, a magyar Telekom vezérigazgatója és Keszég Attila, a lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese
A szabad tévézés élménye
A TVGO szolgáltatás egészen új magasságokba emeli a tévézés élményét. Akár több képernyőn is nézhetjük a műsorokat, videókat, ami azt jelenti, hogy ezentúl akár táblagépen, telefonon is követhetjük a műsorokat, filmeket, melyekhez friss cikkeket is olvashatunk.
A TVGO Christopher Mattheisen szerint egészen egyedülálló a magyar piacon, hiszen TV-készüléken, weben és mobilon is elérhető 16 csatorna élő tartalma és a Videótéka-szolgáltatás is. Előnye, hogy nagyon könnyen használható, és működése is nagyon gyors.
A vezérigazgató szerint az idősek számára sem nehéz megtanulni a kezelését, nincsen több oldalas bonyolult leírás, ami szintén azt bizonyítja, hogy könnyen elsajátítható a működése. A Telekom számára permanens célkitűzés, hogy a digitális írástudást időről időre fokozzák, melynek részeként a kormányzattal is együttműködnek.
A TV GO oldalán élő és archív tévéadásokat is találnak a felhasználók, valamint videótéka is van. A főoldalon láthatjuk, hogy az éppen futó műsorok még hány percig tartanak. Az egyes tartalmakhoz EPG (elektronikus programújság) is tartozik, és az Origo szakújságírói által egyes filmekről cikkeket is olvashatnak a nézők.
A szolgáltatás minden előfizető számára elérhető (legyen szó interaktív vagy analóg előfizetésről), ráadásul ingyenes. Azok is hozzáférhetnek, akik nem ügyfelei a Telekomnak, nekik van lehetőségük a filmek kölcsönzésére, miután regisztráltak az oldalon. Viszont ők is válthatnak, ráadásul most elég kedvező csomagot biztosít számukra a Telekom (1990 forintos havidíj az első két hónapban, két év hűségidővel).
Az eszközök számát illetően egyszerre kettővel csatlakozhatunk, ám ha az egyikkel kilépünk, vagy megszakítjuk a kapcsolatot, azonnal válthatunk másik eszközre, és ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.
Lesz-e rá kereslet?
Felmerül a kérdés, hogy vajon egy ilyen szolgáltatásnak van-e létjogosultsága, tekintve, hogy különböző, nem legális módokon is hozzá lehet jutni tartalmakhoz. A Telekom azonban úgy véli, lesz kereslet egy ilyen megoldásra a piacon, hiszen nincs szükség technológiai háttérre, mint említett esetben például erős gépekre, különféle kódokra, jelszavakra egy-egy tartalom eléréséhez. Néhány egyszerű lépés után az azonnali tévézés élményét élheti át a fogyasztó. Ráadásul a csatornák kínálata mellett (ATV, HírTV, M1, M2, Duna, Duna World, MTV Europe, LifeNetwork, Ozone Network, Sport1, Story4, Story5, TV2, RTL Klub, Viasat3, Viasat6) további ingyenes tartalmak állnak rendelkezésére.
Mi a helyzet az adatforgalommal?
Ez egy jogos kérdés annak fényében, hogy ezentúl mobileszközön is tévézhetünk. Ez mind szép és jó, csak sajnos a mobilnet nem biztosít korlátlan adatforgalmat. Természetesen Wifivel is kapcsolódhatunk, és streamelhetjük az egyes tartalmakat, ám ha erre nincs lehetőség, akkor viszont az adatforgalmat „zabálja” a szolgáltatás.
Sajnos a Telekom egyelőre nem igazította a mobilnetes csomagjait új szolgáltatásához, ennek fényében érdemes végiggondolni, milyen tartalmakat töltünk le, ha éppen nem vagyunk Wifi közelben, hiszen akár egy focimeccs is kimerítheti a havi forgalmi keretünket.
Elérhetőség
TVGO elsőként PC-n és Android operációs rendszeren érhető el, a következő napokban pedig iOS-re is megérkezik. Bár a szolgáltatás hivatalosan ma indult útjára, de működése még korántsem zökkenőmentes. A hivatalos oldal egyelőre még nehezen töltődik, nem is jelenít meg minden tartalmat, az Android appot sem publikálták még, és iOS-re is csak néhány nappal később érkezik meg az alkalmazás.
Kapcsolódó cikkek
- PS3-on és PS4-en is elérhető a fuso
- YaTube – YouTube kihívón dolgozik a Yahoo?
- Interaktívak és hiperaktívak a tévé előtt
- Hírek 15 másodpercben a BBC Instagram csatornáján
- Tovább bővül a UPC HD-kínálata
- Indul a Fuso Premium Streaming videószolgáltatása
- Speciális csomag a pénztárgépet üzemeltető cégeknek a Telekomtól
- Filmkölcsönzés a Samsung Smart TV-ken
- Új funkciókkal és smart TV applikációval bővül a Telekom Moziaréna szolgáltatása
- Star Trek logó a londoni éjszakában [Videó]
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új keresőt fejleszt a Google
A Google egy teljesen új, mesterséges intelligencia által működtetett keresőmotort fejleszt, amelyet Magi projektnek neveznek, hogy személyre szabottabb élményt nyújtson a felhasználóknak. A felhasználói igények előrejelzésével ez a technológia beszélgetésalapú keresési élményt hoz létre, relevánsabbá és vonzóbbá téve a keresési eredményeket. Ez a radikális változás megköveteli, hogy a vállalkozások az új keresőmotor AI-alapú megközelítéséhez igazítsák SEO-stratégiájukat.
10 ezer amerikai dollárt nyerhetnek a Huawei XMAGE Awards fődíjasai
Kiírták a Huawei nagyszabású nemzetközi mobilfotós pályázatát, a HUAWEI XMAGE Awards 2023-at (korábban NEXT IMAGE Awards), melyen az elmúlt években több ízben is magyar siker született. Az idei megmérettetésre a világ minden tájáról kilenc kategóriában várják a fotós és videós alkotásokat, a legjobb pályaműveket beküldők pedig akár fejenként 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalomban részesülhetnek. A pályaművek beküldési határideje 2023. augusztus 15., a nevezett alkotásokat neves nemzetközi zsűri bírálja el.
Ezekre a webcímekre figyeljen, ha nem akarja, hogy átverjék
Az utóbbi időben Magyarországon is egyre elterjedtebbek az adathalász oldalak, amelyek sok esetben nagyon megtévesztő webcímeket használnak. Mit tehetünk azonban, ha nem szeretnénk, hogy a személyes adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek?
Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok
Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (először, másodszor, harmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat.
Az Alzánál egyszerűbb lett az áruvisszaküldés és a reklamáció
Az Alza.hu ügyfelei mostantól a reklamált termékeket az AlzaBoxokon keresztül is visszaküldhetik. A Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban több mint 210 000 csomagautomatát működtető webáruház ismét egy újabb lépéssel közelebb került céljához, hogy hálózata a helyi közösségek számára minél hasznosabb legyen és kényelmesebbé tegye mindennapjaikat.