15 ezer letöltésnél jár a Click 4 Skill nyelvoktató program

Hamarosan Windows Phone-on és német nyelven is elérhető lesz

forrás: Prím Online, 2014. május 22. 15:37

Rövid idő alatt nagy sikert ért el a Click 4 Skill, ugyanis fél évvel a bemutatkozása után már 15 ezernél többen töltötték le a magyar fejlesztésű nyelvoktató programot telefonra vagy számítógépre. Május végétől pedig már Windows Phone-on is elérhető az applikáció, és hamarosan németül is tanulhatunk segítségével. 

Egyedi fejlesztésű nyelvoktató programmal lépett piacra tavaly decemberben a Mobilport Kft. A MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatójának, Havasi Zoltánnak ötletén alapuló alkalmazás dinamikus, s kötetlen nyelvtanulási folyamatot biztosít magyarról angolra a tanulni vágyóknak. A program röviddel hivatalos bemutatkozása után nagy sikert ért el: fél év alatt ugyanis 15.000-nél többen töltötték le az applikációt, mely hamarosan már négy operációs rendszeren lesz elérhető.

 

Elsőként az Androidra, majd az iOS-re fejlesztett változatok voltak használhatóak, ezután készült el a program webes alkalmazása. Május végétől már a Windows Phone-ra optimalizált verzió is letölthető lesz, így még több telefonra telepíthető a szoftver. E fejlesztéssel párhuzamosan egyszerűsödik, s ezáltal gyorsul a program használata: a feladatok során a szavak behúzása helyett kattintással illeszthetjük be a megoldásokat.

 

A program fejlődése nem állt meg, hamarosan újabb nyelvekkel bővül a szoftver. Május végén mutatkozik be a Click Hungarian, amely az angol anyanyelvűeket segíti majd abban, hogy magyarul tanuljanak. Várhatóan ősszel készül el a német változat is, az első felvételek ellenőrzését már megkezdte a cég.

 

A tavasz folyamán egy iskolai nyelvtanuló akciót is meghirdettek, s az "Adjunk álmokat gyermekeinknek" programmal összefogva, társadalmi felelősségvállalás keretében nyelvoktató programokat ajánlott fel magyarországi iskoláknak. A jelentkező intézmények 10-10 programkulcsot kapnak, s az ott tanuló diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a Click 4 Skill segítségével tanuljanak angolul. A cég egyúttal egy iskolák közötti, fél éven át tartó versenyt is meghirdetett, a programban legjobb eredményt elérők értékes ajándékokat nyerhetnek. 

Szoftver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kötelező adatszolgáltatás a magánegészségügyben

2020. június 1-vel lépett életbe az a szabályozás, amelynek értelmében minden egészségügyi magánszolgáltatónak csatlakoznia kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) és ezen keresztül kell online adatokat küldenie a központi rendszerbe. A rendelkezés mintegy 29 ezer magánpraxist érint, amelyek mostantól kizárólag akkreditált szoftveren keresztül tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. A T-Systems leányvállalata, az egészségügyi megoldásokra szakosodott Pan-Inform Kft. a rendelet hatálybalépését megelőzően élesítette magánorvosok számára fejlesztett informatikai rendszerét, amelynek bevezetése az orvostól csupán egy számítógépet, böngészőt és stabil, nagy sávszélességű internetkapcsolatot igényel. 

2020. június 2. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás