Az Apple kezében a Beats

Czipperer Dia, 2014. május 29. 17:13

Az előzetesen hírek igaznak bizonyultak. Az Apple hivatalosan is bejelentette, hogy felvásárolta a Beats Musicot mintegy 3 milliárd dollárért. Ez volt a cupertinói vállalat eddigi legnagyobb beruházása.

A sok spekuláció után valóban az Apple kezébe kerül a Beats Music. Az előzetesen becsült árnál valamivel kevesebbet fizetettek érte, de még így is az eddigi legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a cégóriás. Összesen három milliárd dollárt csengettek ki, az előzetes pletykák pedig 3,2 milliárdról szóltak. A megállapodás részeként Jimmy Iovine és Dr. Dre, a Beats társalapítói csatlakoznak az Apple-höz, ám a márkanév továbbra is megmarad.

 

Az összeg nagy részét már most kifizették (2,6 milliárd dollár), a maradék 400 milliót pedig csak akkor kapják meg, ha bizonyos, most lefektetett üzleti célok a jövőben teljesülnek majd.

 

Az Apple eddig nem ért el átütő sikereket online zeneeladásaival: az iTunesban sem generál jelentős forgalmat ez a szegmens, sőt, éppen csökkenő tendenciát mutat. Manapság az emberek egyre inkább az előfizetéses megoldásokat keresik. A Beats is elindította Beats Music szolgáltatását, mely révén az emberek egy gazdag zenei gyűjteményhez férhetnek hozzá kedvező áron. Úgy tűnik, az Apple is lát ebben potenciált.

 

Tim Cook úgy nyilatkozott, hogy a zene fontos része az életüknek, és különleges helyet foglal el a szívükben. Hozzátette, hogy azért fektetnek ebbe az iparágba, mert úgy vélik, a nem mindennapi csapatokkal együtt a világ leginnovatívabb termékeit és szolgáltatásait alkothatják meg.

 

Forrás: Techradar.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05