Az orosz piac legnagyobb szereplőjét vásárolta fel a foodpanda

forrás: Prím Online, 2014. június 19. 10:12

Messze a legnagyobb ételrendelő platformmá vált a foodpanda Oroszországban, hiszen felvásárolta az orosz Delivery Clubot. A két nagy cég közösen több mint 2500 partnerétteremmel rendelkezik 18 orosz nagyvárosban. A 2009-ben alapított Delivery Club eddig kifejezetten csak a helyi piacra koncentrált, míg a foodpanda már a világ 45 országában jelen van.

A foodpandáé lett az orosz Delivery Club. A felvásárlás kapcsán Anna Shkirina, a cég ügyvezető igazgatója elmondta:„A Delivery Club az online ételrendelés igazi úttörőjének számít Oroszországban, az elmúlt évek során sikerült egy remek céget felépítenünk, mely rendkívül erős vásárlói körrel rendelkezik. Most izgatottan várjuk a következő időszakot, hiszen célunk egy következő szintre lépni a foodpanda segítségével. Terveink szerint erősítünk a marketingtevékenységünkön, valamint továbbra is a lehető legjobb szolgáltatást szeretnénk nyújtani mind vásárlóinknak, mind partnereinknek” .

 

Arany László, a magyarországi foodpanda ügyvezető igazgatója hozzátette: Azzal, hogy egyesült az orosz foodpanda és a Delivery Club, még több helyen és nagyobb választékkal érhető el szolgáltatásunk. Ez is alátámasztja törekvésünket, miszerint a foodpanda minden országban piacvezető szerepet kíván betölteni, egyszerű és gyors szolgáltatást nyújtva vásárlóinak.”

 

A foodpanda 2015-re 50 országra szeretné kiterjeszteni szolgáltatását, így az év hátralévő részében még 5 további piaci belépést tervez. A startup azonban nem csak új piacokat kutat fel, hanem a már meglévő piacokon való jelenlétét is erősíti. Az orosz bővülést várhatóan egy intenzív dél-kelet ázsiai terjeszkedés követi majd a jövőben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05