Magyar startupot díjaztak a Telekom Innovation Awards döntőjén

forrás: Prím Online, 2014. július 3. 16:17

Egy magyar startup is díjjal tért haza Krakkóból, miután bemutathatta mobilapplikációját, az ANGL-t. Ők képviselték Magyarországot a Deutche Telekom, a krakkói hub:raum és a Kitchen Budapest által szervezett Telekom Innovation Contest idei döntőjében, azt követően, hogy májusban megnyerték a hazai elődöntőt.

Az ANGL lényege, hogy élő videostreameket lehet vele megosztani a közösséggel. Működésében az Instagramra hasonlít, de a képek és a rögzített videók helyét élő videók veszik át. Az ANGL egyedülálló módon lehetővé teszi a videók effektezését, ráadásul élőben, pont úgy, ahogy azt más alkalmazásokban a fotókkal tehetjük. Az élő streamek valós idejű effektezése okostelefonokon világújdonságnak számít és az ANGL-ben használt GPU-s technológiának köszönhetően az effektezett video streamek nagyon alacsony késleltetéssel kerülhetnek el a nézőikhez is.

 

Kövécs András az ANGL vezérigazgatója elmondta: Nagy lehetőségnek láttuk, amikor májusban sikerült elsőként végeznünk a magyar elődöntőben, de kihívásnak is, mert 39 ország 326 projektjéből 11 jutott csak a krakkói döntőbe és ott kellett helytállnunk. Bár a Telekom zsűri az olasz Atooma csapatának ítélte a Telekom inkubációval járó fődíjat, mi sem távoztunk üres kézzel: az Amazon meghívását és egy értékes Amazon Web Services csomagot nyertünk.

 

Az ANGL-t a nagyközönség a tavaszi budapesti pilotokat követően a nyári fesztiválokon próbálhatja ki élesben. Elsőként a Balaton Sound-ot lehet élőben nézni és adni okostelefonon az ANGL-lel, majd ezt követően a Művészetek Völgyét és a Sziget Fesztivált. Ez utóbbiakon lesznek ANGL falak is, azaz olyan nagyméretű LED falak, amiken a fesztiválközönség okostelefonjaival az ANGL-el készített videók láthatóak majd élőben.  

 

Az ANGL alkalmazás ingyenesen letölthető az AppStore-ból és a Google Playből.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországra jön a NASCAR?

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez nem egy egyszeri alkalom volt. Jordan Jiloty az idén a budapesti Hungarian Summit-ra is ellátogat június 8-án. 

2023. június 1. 19:55

Környezetvédelmi díjat kaptak az LG 2023-as OLED evo tévéi

Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.

2023. június 1. 16:59

Új okosóra a Huawei magyarországi kínálatában

Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.

2023. június 1. 15:37

Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.

2023. június 1. 14:03

Zöld gasztroreformot hirdet a magyar startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a körforgásos gazdasági modell alkalmazását is. 

2023. június 1. 12:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39